Pénz- és tőkepiac

Kriptovalutába fektette ügyfelei pénzét a Novis Biztosító

Szinte szerencsejátéknak tekinthető, hogy a befektetési életbiztosítást kötő ügyfelek pénzét kriptovalutába fektette a szlovákiai Novis Biztosító, amely Magyarországon is árulja termékeit és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt hét csütörtökön ideiglenesen felfüggesztette Sensum nevű életbiztosításának forgalmazását – mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Binder István hozzátette, hogy

kriptovalutába fektetni rendkívül kockázatos dolog, márpedig egy befektetési életbiztosításnál az ügyfél viseli a kockázatot, míg a hagyományos életbiztosításoknál van egy valószínűleg alacsonyabb, de garantált kamat, amit a biztosító fizet az ügyfélnek.

A jegybank hivatalból indított fogyasztóvédelmi vizsgálatot a cégnél, amely az eddigi adatok szerint nem a jogszabályban előírt számítási módszertannak megfelelően határozta meg a teljesköltség-mutatója értékét. Így az ügyfelek nem tudhatták például, hogy mekkora költséget számol fel a biztosító annál a terméknél, amit választottak.

Fotó: AFP

Amennyiben viszont igazolja a Novis, hogy megfelelő a teljes-költségmutatója, esetleg újra forgalmazhatja ezt a terméket. Nem úgy, mint azt az öt biztosítását, amelyek forgalmazását tavaly júliusban függesztette fel az MNB, majd az idén véglegesen betiltotta, mivel a tájékoztatókban, hirdetményekben nem közölték egyértelműen, hogy ezekre a befektetési biztosításokra van-e tőke-, illetve hozamgarancia.

Problémásnak találta az MNB a Novisnál azt is, hogy az egyik magyarországi ügynökénél, a Quantis Consultingnál tulajdonosi átfedéseket talált a közvetítő és a biztosító között, ezzel a termékek ajánlásánál a részrehajlás esélye is fennállhatott – tette hozzá. Az ügynök több biztosító társaság akár egymással versengő termékét árulja, szerződéskötéskor pedig jó eséllyel a Novisét ajánlja, miközben az ügyfél azt hiheti, hogy több biztosító kínálatából választ.

Az MNB addig folytatja a vizsgálatokat, amíg el nem éri, hogy a magyar piacon csak olyan termékek legyenek, amelyekről egyértelmű és pontos tájékoztatást lehet kapni – hangsúlyozta Binder István.

kriptovaluták NOVIS Biztosító MNB
Kapcsolódó cikkek