BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Látszik a fény az alagút végén

Nem történt áttörés a Waberer’snél, de hat negyedévnyi veszteséget követően az elemzések szerint akár túl is juthatott legnehezebb időszakán a vállalat. Ha lesz fordulat, csak lassan válik nyereségessé a cég.

Egy nappal a gyorsjelentés után három elemzés is megjelent a Waberer’s harmadik negyedévének értékeléséről és a következő időszak kilátásairól. A Concorde elemzője az október–decemberi időszakra még veszteséget jelez előre, az Erste szerint már pozitívba fordulhat a Waberer’s eredménye.

Az Erste és a KBC tőkepiaci szakértői is a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) alakulását és a kamionok kihasználtságának növekedését látják biztatónak a Waberer’s jelentésében. A KBC kiemelte: a költségcsökkentések és a racionalizálás hatásai egyelőre nem látványosak a Waberer’s folyamataiban.

Enyhe pozitívum lehet, hogy a vállalati EBITDA a harmadik negyedévben a legjobb lett az idén

– írta a KBC.

Fotó: VG / Kallus György

Ezen a soron 15,3 millió eurót ért el a szállítmányozócég, ez a bázisértékhez képest még mindig csaknem 20 százalékkal alacsonyabb. A fuvarszervező az egy évvel korábbinál gyengébb, az elemzői várakozásokhoz és a két első negyedéves eredményhez képest viszont javuló számokat közölt. Az árbevétele 170 millió euróra apadt a szeptemberrel zárult három hónapban, ami az egy évvel korábbi időszakban még 182,6 millió euró volt, ez éves alapon 7 százalékos visszaesés.

„A nettó eredmény továbbra is negatív, 5,6 millió eurós volt a mínusz, duplája a tavalyinak, és zsinórban a hatodik egymást követő negyedévben ért el veszteséget a cég” – írja Cinkotai Norbert, a KBC vezető elemzője. Kitér arra is, hogy látszik a költségek leszorítására tett erőfeszítés: a tavaly év végi szinthez képest durván 10-15 százalékkal kevesebb a kamionsofőr és a munkavállaló, és ennyivel alacsonyabb a kamionok átlagos száma is (a harmadik negyedévben 260-nal csökkent a tehergépkocsi-állomány).

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.