BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitív zárás a BÉT-en

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,46 százalékos emelkedéssel, 43 799,85 ponton zárt csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 200,16 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 43 799,85 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, az OTP új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az amerikai piacok a hálaadás napi ünnep miatt zárva tartanak, ezért alacsony volt a forgalom a magyar tőzsdén. A vezető részvényeknél nem volt nagy mozgás, csak a Richter árfolyama emelkedett erőteljesebben, így a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a gyógyszerpapír járult hozzá leginkább a magyar tőzsdeindex emelkedéséhez.

A szakértő kiemelte, hogy az elmúlt időszakban sokat eső Opus Global részvényeinél nagy fordulat történt, az árfolyam csaknem 15 százalékkal erősödött. Túladottá vált a papír és ez a jelek szerint meghozta a vevőket – tette hozzá.

  • A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2922 forintra gyengült, 679,2 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,14 százalékkal 14 330 forintra erősödött, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 439 forintot ért záráskor, forgalma 81,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,95 százalékkal 5865 forintra nőtt, a részvények forgalma 848,9 millió forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3999,55 ponton zárt csütörtökön, ez 109,78 pontos, 2,82 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.