Pénz- és tőkepiac

Bankszövetség: külföldre kerülhet a magyar pénzforgalom

A pénzforgalmi szolgáltatások határon belül tartását veszélyezteti a tranzakciós illeték fennmaradása. A bankszektor tagjai befejezik a felkészülést az azonnali fizetés startjára.

Jó az együttműködés a bankszektor, a kormányzat és a jegybank között, csak tavaly hatszáz alkalommal egyeztettek – mondta el Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára. A legfontosabb kihívás szerinte a pénzügyi szolgáltatások határokon belül tartása. Emlékeztetett: a magyar gazdaság szereplőinek finanszírozása kétharmad részben még mindig külföldről – anyavállalatoktól vagy külföldi pénzintézetek hiteleiből – történik. A pénzforgalmi területen nem szabad megengedni hasonlót, ám a szektornak versenyhátrányt okoz a tranzakciós illeték, amit a határon átnyúló szolgáltatók nem fizetnek. „A pénzforgalmi bevételek 70 százaléka illeték formájában a költségvetésbe kerül” – mutatott rá a főtitkár.

Becsei András, a bankszövetség elnöke, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója szerint csak a tranzakciós illeték számlánként évi 10 ezer forintos költsége a különbözet a vetélytársakkal szemben, pusztán a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel után évi 25 milliárd forint illetéket fizetnek a bankok. „Az összes és illeték jellegű elvonás a bankok költségeinek 20 százalékát teszi ki” – tette hozzá Jelasity Radován, a bankszövetség alelnöke, az Erste elnök-vezérigazgatója. Becsei András arról is beszélt, hogy az azonnali fizetési rendszer a bankszektor minden eddiginél jelentősebb, egyedi beruházása.

A szektor a fejlesztésekre 30-40 milliárd forintot költött, a feladat teljesítése több százezer munkaórát kötött le. A március 2-i indulásra minden klíringtag felkészült, mindegyikük küldeni és fogadni is tudja majd az azonnali fizetési rendszerbe beérkező megbízásokat.

Január 31-ig a bankoknak ki kell küldeniük az ügyfeleknek azt a kimutatást, amelyben az elmúlt évben felszámított költségeket összegzik. A Világgazdaság kérdésére Becsei András elmondta, miután a költségkimutatás formája az uniós direktíva miatt kötött, a tranzakciós illeték külön nem lesz kiemelve, ám a kötelező elemeket tartalmazó kimutatás mellett a bankok további tájékoztatást adhatnak az ügyfeleknek és tanácsokkal segíthetnek abban, miként csökkenthetők a költségek.

A bankszektor 2019 első három negyedévében 560 milliárd forintos nyereséget ért el, ami 10 százalékos bővülés 2018 hasonló időszakához viszonyítva, a mérlegfőösszeg 15, a hitelezés 20 százalékkal nőtt. Ugyanakkor fontos látni, hogy a szektoradatokat torzítja az OTP külföldi érdekeltségeinek sikere: ha csak a magyarországi teljesítményt nézzük, akkor a bankszektor kilenc hónap alatt 390 milliárdos profitot realizált, a megtérülés e számítás szerint 13,9-ről 10,8 százalékra csökken.

A jegybankra várva

A Növekedési kötvényprogram új világot hoz a pénzintézeteknek, amelyek a tervezés alatt álló kkv-kötvényprogramot is várják, és a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönről is elkezdődött az egyeztetés. A Magyar Nemzeti Bank zöldhitelprogramjának tőkekövetelmény-kedvezményét jó lé­pésnek tartja a bankszektor. | VG

 

azonnali fizetési rendszer (AFR) kovács levente Magyar Bankszövetség
Ezek is érdekelhetik