Pénz- és tőkepiac

Lezárulnak a devizahiteles viták

Ez év elejére már csak elvétve maradtak le nem zárt elszámolási ügyek a Pénzügyi Békéltető Testületnél és a bíróságokon. Ellenben tavaly is csaknem 3400 új általános üggyel fordultak a testülethez.

Végéhez közeledik a deviza- és forinthiteles lakossági adósok elszámolási ügyeinek lassan ötéves története – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) honlapján közzétett adatokból.

A Magyar Nemzeti Bank mellett működő békéltetőtestület tavalyi évéről közzétett beszámoló szerint 2019-ben már csak húsz elszámolási üggyel foglalkozott a fórum: ebből három nyúlt át 2018-ról, 15 volt új, két esetben pedig megismételték az eljárást.

Az év során 19 esetet le is zártak, tehát január elsején már csak egy folyamatban levő ügy szerepelt a nyilvántartásban.

Ami pedig a bíróság elé került eseteket illeti, tavaly tíz nem peres eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem érkezett a testülethez, és ugyanennyi ügy le is zárult a bíróságokon.

Fotó: MTI – Kovács Attila

A jelentés szerint 2015 óta a múlt év végéig 2467 jogorvoslati igényt nyújtottak be a bíróságokhoz az elszámolási ügyekkel összefüggésben, és 2453 esetben már megszületett a jogerős döntés. Ennek megfelelően 2020 elején mindössze 14 olyan esettel foglalkoztak a bíróságok, amelynél még nem zárult le a nem peres eljárás.

A nem peres eljárások nagy többsége nem hozott érdemi változást az ügyfelek szempontjából: a PBT adatai szerint 603 megkeresést érdemi kivizsgálás nélkül kellett elutasítani, 1513 esetben pedig helybenhagyták a PBT határozatait. Mindezek nyomán az érdemben vizsgált ügyek csupán 14 százalékánál, 255 esetben kötelezte új eljárásra a PBT-t a bíróság.

A 2015-ben indult elszámolási folyamat hozzávetőleg 3,5 millió forinthitel-szerződést és mintegy 17 ezer, ténylegesen devizában törlesztett szerződést érintett.

Elszámolási értesítőt végül jóval kevesebb ügyfél kapott, hiszen a vonatkozó szabályozás a szerződések egy részét kiszűrte a külön elszámolási kötelezettség alól. Azok a fogyasztók, akik vitatták az értesítőben foglaltakat, előbb a pénzügyi szolgáltatójuknál élhettek panasszal.

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság pénteki számában

devizahitel pbt ELSZÁMOLÁS békéltető testület
Kapcsolódó cikkek