Emelkedhet a BIF-papírok árfolyama
A közzétett éves jelentés ismeretében frissítette a Budapesti Ingatlan (BIF) Nyrt. részvényeire készített modelljét az MKB Bank elemzője, amelyben 332 forintos célárat jelölt meg. Az új célszint három forinttal alacsonyabb a korábbinál, de még így is 10,7 százalékos felértékelődési potenciált takar. A bank elemzője kiemelte, a BIF 2,72 milliárd forintos éves adózott eredménye ugyan jócskán alatta maradt az előző évi 8,28 milliárd forintnak, de a bázisidőszak kiugróan magas nettó profitja nagy részben az ingatlanportfólió átértékelésének volt köszönhető. Ettől a hatástól megtisztítva a BIF nettó nyeresége 21 százalékos növekedéssel, 1,92 milliárd forintot tett ki 2019-ben, a bevétel pedig 40 százalékkal, 5,3 milliárd forintra emelkedett.
A bank várakozása szerint a BIF bevételtermelő képessége minden bizonnyal tovább nő a következő években, elsősorban azért, mert 2024-re körülbelül 85 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel rendelkezik majd az ingatlanhasznosító társaság. Az MKB felhívta a figyelmet arra, hogy a BIF több oldalról is kitett a koronavírus-járvány hatásainak: lehetséges, hogy az ingatlanfejlesztések egy része csúszással fejeződik be, ráadásul ezeknek a projekteknek kisebb lehet a jövedelmezőségük, ha a lakóingatlan-piacon lefelé indulnak az árak. Valószínű, hogy újra kell tárgyalni több irodabérleti szerződést, ha pedig a vállalatoknál beválik a home office struktúra, az önmagában is csökkentheti a bérlői keresletet. Emellett kockázat még, hogy a BIF rendelkezik szállodai ingatlanokkal is, amelyekben szintén visszaeshet a forgalom.


