BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aukción vesz vissza részvényeiből a Telekom

Váratlanul bejelentette pénteken a Magyar Telekom, hogy két hét múlva aukción vásárol vissza a piacon lévő részvényekből. Nem tudni, mennyit emelkedhet a június 25‑i tenderig az árfolyam, de az biztos, hogy újra izgalmas időszak következik a papír kereskedésében – vélik a lapunknak nyilatkozó elemzők.

Meglepetésként értékelhető, hogy aukció formájában vásárol saját részvényeket a Magyar Telekom, a piac ugyanis a társaság korábbi kommunikációja szerint erre kevésbé számított, sokkal inkább az elhúzódó, több hónapig tartó vásárlásokra készültek fel a befektetők – értékelt a Világgazdaság kérdésére Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője.

A Telekom pénteken azt közölte, hogy június 25-én aukciót tart, ott vásárol vissza saját részvényeket a piacról. A programot már februárban nyilvánosságra hozták, de a lebonyolítás módja péntekig nyitott volt. A rendelkezésre álló keret tekintetében nincs változás, részvényeseinek javadalmazása céljából legfeljebb 5,2 milliárd forintos keretösszegig vásárol a cég.

Miró szerint a bejelentés hatására a következő két hétben emelkedés várható a Telekom-részvények árfolyamában, s ha ez az erősödés elmarad, vagy szerényebb mértékű lesz, akkor a tender napján a nyitóár hozhat kiugró mozgást. Az utóbbi azért fontos, mert a Telekom közleménye szerint a kifizetett részvényenkénti ár maximum 5 százalékkal haladhatja meg az aznapi tőzsdei nyitóárat, valamint az egy részvényre jutó sajáttőke-értéket, ami 567 forint.

„Arra számítunk, hogy a tenderig hátralévő kereskedési napokon akár szinte kiürülhet a Telekom részvénykönyvének eladói oldala, vagy legalábbis sokan elhalaszthatják a részvények eladását” – közölte az Erste stratégája. Miró szerint a Telekom többségi tulajdonosának szemszögéből kedvező forgatókönyv, ha a könyv szerinti érték alatt vásárolhat, hiszen az a főtulajdonos részvényesi értékét növeli. A szakértő úgy véli, az aukció kedvező hír azoknak, akik nagyobb részvénycsomagot értékesítenének egyszerre, hiszen 11-12 millió darab részvény is eladható lehet a tender napján, míg például múlt pénteken mindössze 311 ezer darab volt a forgalom a Telekom-papírral.

A meghirdetett részvény-visszavásárlások gyorsabb módja mellett döntött a Telekom, tulajdonképpen a programmal kapcsolatban csak ez az egy kérdés volt nyitott – értékelt a Világgazdaságnak Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. A szakértő szerint egyelőre nehéz megítélni, hogy a kisbefektetők szemszögéből jó döntés született-e, „talán sokan inkább elhúzódó vásárlásokra és három-négy hónapon át tartós, stabil addicionális keresletre számítottak”.

Gaál Gellért szerint a következő héten emelkedhet a Telekom-részvény ára, kérdés, hogy milyen mértékű prémium alakul ki a mostani árfolyamhoz képest. Ha túl nagy lesz a papír árfolyamában a rali, akkor a tender kiírója dönthet úgy, hogy csak csökkentett mennyiséget vásárol vissza. A részvényesek több részletben és különböző árakon is felajánlhatják a részvényeiket az ajánlatgyűjtési időszakban, az aukció napján 10-től 13 óráig. Ezután 13 és 15 óra között a legalacsonyabb ajánlattételi árszintről indulva vásárolja meg a társaság a részvényeit a keretösszeg erejéig. A tenderen egy forint lesz az árlépésköz. Az MTEL-papírok tőzsdei kereskedését aznap felfüggesztik. A sajátrészvény-vásárlások piacon kívüli (OTC) tranzakciónak minősülnek.

A Magyar Telekom a tavalyi eredménye után mindössze 20 forint osztalékot fizet a korábban beharangozott 27 forint helyett, ugyanakkor a most konkretizált sajátrészvény-vásárlás az elemzők szerint további 5 forintos részvényesi juttatással egyenértékű.

A tenderen

5,2

milliárd forint a vásárlási keretösszeg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.