Pénz- és tőkepiac

Nagy esés állt be a bankok nyereségében

Az egy évvel korábbi töredékére esett a hitelintézeti szektor adózott eredménye az első negyedévben. Az állományi adatokon márciusban még nem látszottak a válság hatásai.

Alig több, mint 20,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el a hitelintézeti szektor 2020 első negyedévében, ami csak valamivel több, mint egyhetede az egy évvel korábbi 134,8 milliárdnak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett adatokból. Az adózás előtti eredménynél is hasonló tendenciák látszanak: az itt kimutatott 22,6 milliárd forint 84,4 százalékkal kevesebb a bázisidőszakinál.

Az eredmény visszaesésében meghatározó szerepet játszhatott a kockázati tartalékok koronavírus-járvány nyomán megugró szintje,

hiszen az egyéb eredménytételeknél nem tükröződnek drámai fejlemények. Az MNB adatai szerint az első háromhavi nettó kamatbevétel 206,4 milliárd forintot tett ki a hitelintézeteknél, 3,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A nettó díj- és jutalékbevétel szintje jóval dinamikusabban, 9,7 százalékkal nőtt, és elérte a 155,4 milliárd forintot. A bankok összes működési bevétele 444,7-ről 463,2 milliárd forintra bővült éves alapon, ami 4,2 százalékos emelkedés.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ami a mérleget illeti, a szektor eszközállománya 46 320 milliárd forintot ért el az első negyedév végén,

ami éves összehasonlításban 14,4 százalékos növekedés. Ebben meghatározó szerep jutott a hiteleknek, amelyek mennyisége 19,5 százalékkal ugrott meg, és március végén meghaladta a 24 566 milliárd forintot. A betéteknél 12,7 százalékos bővülést mutatnak a jegybank számsorai 30 ezermilliárd forinthoz közelítő állomány mellett. A szektor saját tőkéje 4,2 százalékkal duzzadt a március végéig számolt tizenkét hónap alatt, és meghaladta a 4757 milliárd forintot. A nem teljesítő hitelek bruttó állományra vetített aránya nagyjából egy százalékponttal csökkent 2019 első negyedévéhez viszonyítva, és 3,1 százalékot ért el.

Az MNB részletes statisztikájában szerepelnek adatok a szektor létszámára és értékesítési hálózatára vonatkozóan is.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

bankszektor Bank nyereség MNB betét
Kapcsolódó cikkek