Pénz- és tőkepiac

Duplázódott a magyar M&A piac tavaly

Az Aegon és a Goodman tranzakciói voltak a legjelentősebbek 2020-ban hazánkban.

Globálisan 8-9 százalékkal esett vissza a cégértékesítések (M&A) értéke, a régió viszont jól teljesített, közel duplázódott a tranzakcióérték – mondta Sahin-Tóth Balázs, az Allen & Overy budapesti irodájának vezető ügyvédje. Magyarország duplázott 2020-ban, a megvalósult M&A tranzakciók összértéke 1,13 milliárd dollár értéket tett ki, ami több mint kétszerese a 2019-es közel 530 millió dollár tranzakciós összértéknek – ebben két nagy tranzakcióé volt a főszerep.

Az egyik nagy tranzakció az régiós Aegon 830 millió eurós eladása volt, ami Magyarországon az egyik legnagyobb biztosító volt

– hangsúlyozta az Allen & Overy vezető ügyvédje.

Ez még folyamatban van, a magyar hatóságok vizsgálják, ez inkább technikai intézkedés, nem valószínű, hogy állambiztonsági kockázatot jelent a tranzakció. A bankok eladásánál hasonló szabály már korábban is érvényben volt, ezt terjesztették ki tavaly más égformákra is.

A másik nagy üzlet a Goodman 1 milliárd eurót érő ingatlanportfóliójának értékesítése volt, ami szintén több országot érintett. A Svea közel 19 milliárd forint értékű követelést adott el az Intrumnak tavaly, ami szintén jelentős tranzakciónak számít.

Fotó: Shutterstock

A Közép-Kelet-Európában megvalósult ügyletek egy részét a kevésbé kompetitív tranzakciós feltételek jellemezték.

A tranzakciók mindössze 33 százaléka zajlott aukciós (pályázati) eljárás keretében, és egyetlen ügylet esetében sem volt éles a verseny.

A közép-kelet-európai ügyletek 53 százalékát kötötték csupán szigorú zárási feltételekhez, míg Nyugat-Európában ez az arány 77 százalék volt. A régióban az ügyletek mindössze 21 százalékánál volt szükség árkorrekcióra, szemben a nyugat-európai 46 százalékkal.

Az USA 38 százalékkal részesedett a globális tranzakciók összértékéből, megőrizve első helyét annak ellenére, hogy 2020 negyedik negyedévében 27 százalékos visszaesést mutatott 2019 azonos időszakához képest.

A második helyen változatlanul Nyugat-Európa állt, ahol 28 százalékkal volt magasabb az ügyletérték 2020 negyedik negyedévében, mint 2019 azonos időszakában, ami jól tükrözi az M&A piac fellendülését Nyugat-Európában az év vége felé.

2020 negyedik negyedévben a Nyugat-Európában megvalósult ügyletek a globális tranzakciók összértékének 26 százalékát tették ki.

Kínában (Tajvant, Hongkongot és Makaót is hozzászámítva) a 2020 negyedik negyedévi ügyletérték 39 százalékkal haladta meg 2019 utolsó negyedévének ügyletértékét. A Kínában megvalósult ügyletek a globális tranzakciók összértékének 16 százalékát tették ki 2020-ban.

M&A Allen & Overy
Kapcsolódó cikkek