Hatályon kívül helyezte a jobbközép bukaresti kormány azt a jogszabályt, amely két évre megtiltotta az állami vállalatok magánosítását. A legnagyobb várakozás az aranytojást tojó tyúknak számító Hidroelectrica villamosenergia-termelő tőzsdére vitelét övezi.
A törvényt, amely a folyamatban lévő privatizációkat is leállította, tavaly júniusban fogadta el az akkor még baloldali többségű parlament. A kisebbségben kormányzó liberálisoknak (PNL) csak most nyílt lehetőségük a rendelkezés visszavonására, miután a decemberi választás után hárompárti koalíciót hoztak létre. A moratórium elfogadását a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Florin Citu miniszterelnök szerint a privatizációs stop visszavonása egyértelmű jelzés a külföldi befektetőknek: az új kormány támogatja a beruházásokat. „Ez nem a részvények elidegenítéséről szól, hanem a külföldi tőke bevonzásáról. Az államnak nincs erőforrása arra, hogy az összes vállalatot tőkésítse azon a szinten, amilyenre igény lenne a fejlődés érdekében” – magyarázta. Többek közt olyan vállalatok részvényeit vihetik tőzsdére, mint a Tarom légitársaság, a bukaresti repülőtereket működtető cég, a konstancai kikötő, továbbá a CEC Bank és az Exim Bank.
A legkapósabbnak a 80 százalékban az állam, 20 százalékban a Proprietatea befektetési alap tulajdonában lévő Hidroelectrica számít, amely az ország energiaszükségletének 30 százalékát fedezi. Értékét 23,5 milliárd lejre (1 lej 73 forint) becsülik, 2021 első kilenc hónapjában 2,8 milliárd lej forgalom mellett 1,26 milliárdos nettó profitot termelt, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2019 azonos időszakában. Virgil Popescu energiaügyi miniszter közölte: az állam többségi tulajdonos marad a stratégiai jelentőségű cégekben, különösen az energetikai ágazatban.
Az ellenzéki szociáldemokraták azzal vádolják a Citu-kabinetet, hogy „bagóért” akarja eladni a legjövedelmezőbb állami vállalatokat. Marcel Ciolacu, a párt elnöke szerint Romániának a válság idején, Németországhoz vagy Magyarországhoz hasonlóan, védenie kellene stratégiai vállalatait.
A Hidroelectrica értékét
4,8
milliárd euróra becslik
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.