Alig pár nappal azután, hogy Kínában ismét felmerült a videójátékok piacának korlátozása, s több állami lapban spirituális ópiumként, illetve elektronikus drogként aposztrofálták a Tencent legsikeresebb termékét, a Honor of Tencent videójátékot, melynek nyomán a technológiai óriás Hongkongban jegyzett részvénye 11 százalékot zuhant. Most a kínai videómegosztók kerültek a célkeresztbe. Az egyik állami újságban olyan cikk jelent meg, mely szerint szabályozni kellene az online videómegosztó platformokat, hogy az egészséges fan kultúrát támogassák a platformokon, mert túl sok olyan tartalom van, mely nem megfelelő magatartást reklámoz. Pénteken 12 százalékot esett a Kuaishou Technology, a legnagyobb kínai videómegosztó platformot üzemeltető cég részvénye.

Fotó: Shutterstock

A Wall Street Journal emlékeztet, hogy az elmúlt hónapokban a pekingi szabályozó hatóságok piacfelügyeleti intézkedései miatt ezer milliárd dollár párolgott el a legnagyobb kínai technológiai cégek kapitalizációjából. Az amerikai tőzsdei lap a Goldman Sachs összeállítására hivatkozik. E szerint tavaly november óta a kínai hatóságok ötvennél több trösztellenes, pénzügyi, adatbiztonsági és esélyegyenlőségi intézkedést hoztak. Ami azt jelenti, hogy minden héten egynél több piacregulázó döntést született. 

Ezek közül negatív piaci hatását tekintve, kiemelkedett az Alibaba 2,8 milliárd dolláros trösztellenes rekord bírsága. Aztán a kínai Uberként emlegetett Didi elleni kiberbiztonsági vizsgálat, mely a New York-i tőzsdére lépés után pár nappal elgáncsolta a parketten az utazásmegosztó cég részvényét. Továbbá a korrepetálásokat szervező cégek tőkeemelésének és tőzsdére lépésének tilalma, egyúttal az állami oktatással megegyező tananyag piaci alapú oktatásának tiltása.

A befektetők úgy vélik, a piacellenes támadásoknak még nincs vége. Sőt, még csak most kerekedik az igazi vihar. És éppen ezt a feltevést erősítik az elmúlt napok eseményei, a Tencent és a Kuaishou elleni hangulatkeltés.

Nem a mostani az első fordulat a Kína szabályozásban, ám ezúttal az Egyesült Államokban jegyzett, adatgazdag cégek a célpontok, ami a külföldi befektetők számára kézzelfoghatóbbá teszik a változásokat

 – mondta az amerikai tőzsdei lapnak Robin Xing, a Morgan Stanley kínai vezető közgazdásza. Emlékeztetve: az országban robusztus az export által vezérelt fellendülés, az idei első félévben 12,7 százalékkal nőtt a miközben az éves célkitűzés 6 százalék. Így a pekingi vezetőknek nagyobb mozgásterük van a gazdaság finomhangolására. Közben a piac már arra spekulál, hogy vajon a változások nyomán Kína olyan pályára áll, mely a világ vezető gazdaságává teszi, vagy épp ellenkezőleg, a néhány évtizeddel ezelőtt, sok szempontból hasonló helyzetben lévő, Amerikát kihívójából kiöregedett Japán gazdaság sorsára jut. 
A BofA stratégái azt javasolják a befektetőknek, hogy a kínai növekedési részvényekről súlyozzanak át az ázsiai-csendes-óceáni térség más piacaira. Míg más szakértők úgy vélik látja, hogy hosszú távon előnyös Kínának a változás. Ezért érdemes olyan vállalatokra fókuszálni, melyek a belföldi tőzsdéken, Sanghajban vagy Sencsenben forognak, s jobban illeszkednek a nemzeti prioritásokhoz, mint például a félvezetők, az elektromos járművek és a mesterséges intelligencia papírok.