Peking kriptoeszközökhöz való viszonya az elmúlt hónapokban már-már Elon Musk-i magasságokba emelkedett. Előbb szigorúan korlátozta a bitcoint és társait, majd nyitott feléjük, és  már saját kriptoeszközök létrehozásán gondolkodott. A legújabb irány újfent a korlátozás irányába mutat, és a szigorításra ezúttal a piacok válaszlépése sem maradt el – számolt be róla a CNBC.

Fotó: Shutterstock

A kínai jegybank szerepét betöltő The People’s Bank of China pénteken illegálisnak nyilvánított valamennyi virtuális valutával való tevékenységet, köztük a kereskedést is. A szabályozást kiterjesztette a kínai felhasználóknak szolgáltatást nyújtó külföldi tőzsdékre is, amellyel elsősorban a tengerentúli platformok terjeszkedésének akart megállj parancsolni.

A bejelentést követően a világ egyik legnagyobb kriptopénz-tőzsdéje, a Huobi vasárnap közölte, hogy leállította az új számlanyitásokat a kínai felhasználók számára. A vállalat hozzátette azt is, hogy 2021. december 31-én éjfélig fokozatosan bezárja a kínai felhasználók meglévő számláit is.

Hasonlóan drasztikus lépésre szánta el magát a világ másik legnagyobb kriptopénz-tőzsdéje is. A Binance bejelentette, hogy a kínai mobiltelefonszámokat használó számlaregisztrációkat ezentúl blokkolni fogják. A Binance mobilapplikációja szintén nem lesz elérhető többé Kínában.

A Binance nagyon komolyan veszi a megfelelési kötelezettségeit, és elkötelezett a helyi szabályozói követelmények betartása mellett minden országban, ahol működünk

– nyilatkozta a cég szóvivője a CNBC-nek.

A kínai hatóságok először az év elején fokozták a kriptovalutákkal szembeni keményebb fellépést, akkor a bitcoin-bányászokat és a kereskedelmet vették célba. Peking régóta aggódik a digitális fizetőeszközök pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatása miatt.

Már a kriptoeszközök népszerűvé válása után nem sokkal, 2017-ben bezáratta a helyi kriptopénz-tőzsdéket,

és betiltotta az úgynevezett kezdeti ajánlásokat (ICO), amelyekkel digitális tokenek kibocsátásával lehet pénzt gyűjteni a kriptotársaságoknak. Emiatt Kína számos kriptotőzsdéje csak offshore-módon tudott működni. Ugyanakkor megmaradt több olyan kiskapu, amelyek lehetővé tették a kínai kereskedők számára, hogy digitális valutákat vásároljanak és adjanak el ezeken az offshore tőzsdéken. A legújabb szigorítások ennek próbálnak még inkább gátat szabni.