BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oszkó Péter: Már most kimutatható az értéknövekedés

Egy-két éven belül megcélozza a Standard kategóriát a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán csütörtökön debütáló OXO Technologies Holding. A technológiai vállalatokba fektető társaság belátható időn belül megduplázná portfóliója méretét, további tőkebevonást viszont csak vonzó befektetési célpont esetén tervez – mondta a VG-nek Oszkó Péter alapító-vezérigazgató.

A mérföldkőnek számító tőzsdei bevezetés után milyen terveik vannak a következő évekre?

Részvényesi értéket azzal teremtünk, ha fejlesztjük a stabil, jól teljesítő portfóliónkat, végrehajtunk néhány korai fázisú befektetést, és növeljük az érettebb cégek arányát. A most bevont tőkéből nagyrészt ezt fogjuk tenni, a forrásokat egy éven belül be is fektetnénk. A tavaly év végén elnyert 300 millió forintos Startup Factory pályázati forrásból a korai fázisú befektetéseinket finanszírozzuk, a zártkörű tőkeemelésből pedig növekedési stádiumban lévő, bevételtermelő cégekbe szállunk be. Azt gondoljuk, belátható időn belül megduplázhatjuk a portfóliónk méretét.


Nyilvános részvénykibocsátással számolnak?

Szeretnénk több akvizíciót végrehajtani, akár teljes cégek felvásárlása is szóba jöhet. Ezekhez a saját tőke mellett hitelt, kötvénykibocsátást is érdemes használni. Az újabb potenciális tőkebevonást a céges stratégiához és az adódó befektetési lehetőségekhez igazítjuk. Sor kerülhet még akár nyilvános tőkebevonásra is, de ebben nem sürget minket az idő, nincs kiélezett forrásigényünk. Csak akkor tervezünk ezzel, ha valóban szükségünk van rá, és a források jó vagy kiváló befektetésekre költhetők el.


A Növekedési kötvényprogramban való részvételt fontolgatják?

A jegybanki program legalább kétéves működést ír elő feltételként, így az abban való részvételre csak a jövő év elejétől leszünk jogosultak, mivel friss alapítású cég vagyunk. Addig még van időnk kitalálni, hogy vannak-e olyan akvizíciós célpontok, amelyekhez érdemes ilyen típusú forrást bevonni.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG


Mekkora részvényforgalommal lenne elégedett?

Örülünk, ha lesz kereslet a részvényeinkre, de nem célunk, hogy rövid távon jelentős forgalmat, illetve azonnali kiszállási lehetőséget generáljunk a tőzsdére lépéssel. Sem a jelenlegi meghatározó befektetői kör, sem én nem tervezek rövid távú kiszállást, hosszabb távon tartani kívánjuk a részesedésünket.


A Standard kategóriába mikor léphet fel a társaság?

Egy-két éven belül szeretnénk belépni a Standard piacra, de nem feltétlenül további jelentős tőkebevonással. Úgy is válthatunk kategóriát, ha az Xtend piacra már bevezetett részvényeinket visszük tovább.


Mikorra válhat nyereségessé a társaság?

Mivel befektetési szakaszban vagyunk, és a működés költségeit realizáljuk, nyereséget akkor fogunk elérni, amikor néhány céget értékesítünk, vagy amikor a cégeink osztalékot kezdenek fizetni. Számviteli értelemben ennél korábban fog jelentkezni a nyereség, hiszen évente átértékeljük a portfóliónkat, az értéknövekedés pedig már most kimutatható. Tehát viszonylag hamar, a 2021-es éves jelentésben már kimutatható lesz, hogy milyen potenciál van ebben a portfólióban, és ez várhatóan már pozitív eredményt mutat majd. A jövőben szeretnénk konszolidált jelentést készíteni, elképzelhető, hogy erre először 2022-ben lesz módunk. Minél több portfóliócéget tudunk konszolidálni, annál egyértelműbb lesz, hogy a cégcsoport milyen értékkel bír.


Idén mekkora felértékelődésre számítanak?

Amíg nem értékesítünk cégeket, csak fejlesztjük azokat, a felértékelődés abból adódik, ha tőlünk független piaci befektetők beszállnak a cégeinkbe, és jóval magasabb cégértéket fogadnak el a befektetésük során. Ideális esetben, jól működő portfóliócégeknél ez akár 30-50 százalékos felértékelődést eredményezhet. De erről majd az év végi jelentésben fogunk pontos számot adni.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG


Az év végéig milyen portfólióbővítést terveznek?

Korai fázisú befektetésekből várhatóan négyet-ötöt fogunk lezárni az év végéig. Emellett több növekedési fázisú céggel is tárgyalásokat folytatunk, ezek közül az Iconicchain nevű, blokkláncalapú, pénzintézeti compliance rendszert működtető céggel már aláírtuk a keretmegállapodást, ez a befektetés néhány héten belül lezárulhat. Az akvizíciók ezzel szemben nagyon esetlegesek, ha évente egyet végrehajtunk, azzal már elégedettek leszünk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.