Nagy korrekció történt a sportszergyártó papírjaiban az elmúlt másfél hónapban, a befektetők a gyártási és szállítási problémák miatt aggódhattak. Az augusztusi 174 dollár fölötti történelmi csúcs után szeptember végéig 17 százalékot csökkent az árfolyam.

Fotó: Imaginechina

Az ellátási problémát leginkább az okozza, hogy a gyártási kapacitások nagyjából fele Vietnámban van, ahol a koronavírus-járvány miatt a termelés nagy része leállt.

A menedzsment két héttel korábbi közlése szerint július közepe óta 10 hétnyi termelés is kiesett az országban. 

A jó hír azonban az, hogy a járvány már kezd lassulni, szeptember közepétől fokozatosan lazítják a korlátozásokat, és ez a folyamat azóta is tart. Így várhatóan a helyi gyártási kapacitások is folyamatosan helyreállhatnak. Szintén pozitívum, hogy a Nike másik fő termelő országában, Indonéziában is jelentősen javultak a járványadatok a júliusi csúcs után.

Részben az ellátási problémák miatt lassulás várható idén a növekedésben, az elemzői konszenzus szerint 6,5 százalékkal bővülhet a bevétel.

Az ellátási nehézségek azonban várhatóan csak átmenetiek lesznek.

A 2023-as üzleti évben már újra 10 százalék fölötti növekedés van kilátásban, és utána is fennmaradhat a járvány előtti időszakénál gyorsabb bővülési ütem, 2024-ben már a 60 milliárdot is megközelítheti a cég.

A kereslet egyébként nagyon erős a Nike termékei iránt, ezt az is fokozza, hogy több fejlett országban az iskolák újranyitása után a sportélet is újraindult. Az értékesítés növelésében pedig még bőven van tér, ebben lehet egy katalizátor a Nike egyik fő erőssége, a digitális értékesítés. Egyes elemzők szerint 2025-re már az értékesítés fele online lehet, ez pedig kedvező a marzsokra nézve is.

Fotó: VG

A szegmensek közül egyébként a női célcsoport esetében lehet még nagy növekedési potenciál, valamint a Jordan márka is jobban felfuthat.

Az utóbbi napokban komoly támaszok közelébe süllyedt az árfolyam, és már egy felpattanás is megindult a 200 napos mozgóátlag és a 146 dolláros korábbi ellenállási szint közeléből. Így továbbra is tart a másfél éve indult emelkedő trend. Amennyiben folytatódna a lendület, akkor az 50 napos mozgóátlag is elérhető lenne, és hosszabb távon akár a történelmi csúcs tesztelése is elérhetővé válik.