Emelkedéssel zárták a hetet a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, dacára az erős miatti aggodalmaknak. 

Több kedvező gyorsjelentésnek köszönhetően a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,30 százalékos pluszban, 486,74 ponton zárt, ami újabb történelmi csúcsot jelent. 

Már a hatodik egymást követő héten zárt emelkedéssel, és zsinórban a harmadik napon fejezte be rekordszinten a kereskedést az index. Bár a meredeken emelkedő amerikai és kínai infláció láttán romlott a kockázatvállalási kedv a héten, az európai piacok még mindig emelkedni tudtak.

Fotó: Pixabay

Az euróövezetben a harmadik negyedéves előzetes számait, és a végleges októberi inflációs statisztikákat teszik közzé. A számoknak komoly piaci hatása valószínűleg nem lesz. 

Közgazdászok arra számítanak, hogy az euróövezeti infláció jövőre is túllő az Európai Központi Bank 2 százalékos célszámán. Bár a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme a múlt hónapban meghaladta a 4 százalékot, az euróövezeti jegybank más nagy központi bankoktól eltérően továbbra is ellenáll a monetáris politika szigorítását javasló felhívásoknak.

A héten közzétett vállalati gyorsjelentések jelentősen befolyásolták az árfolyamok mozgását. Pénteken az AstraZeneca, a Richemont, a Deutsche Wohnen és a Deutsche Telekom publikálta harmadik negyedéves beszámolóját. 

A Richemont svájci luxusipari vállalat 10,8 százalékkal, a Deutsche Wohnen német lakásüzemeltető magánvállalat 1,21 százalékkal, a Deutsche Telekom német távközlési vállalat 2,00 százalékkal drágult a vártnál jobb eredményeknek köszönhetően. Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó árfolyama viszont 6,81 százalékkal zuhant a vártnál rosszabb adatok miatt. 

  • A londoni FTSE-100 mutató 0,49 százalékos,
  • a madridi IBEX-35 index pedig 0,13 százalékos mínuszban,
  • míg a frankfurti DAX-index 0,07 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index 0,45 százalékos,
  • a milánói FTSE MIB pedig 0,36 százalékos pluszban fejezte be a napot.

A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,29 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,28 százalékkal emelkedett. 

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,45 százalékos, az S&P 500-as index 0,64 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,82 százalékos pluszban állt. 

A globális szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. Este fél hat után a januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,28 százalékos mínuszban, 82,64 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,11 százalékos veszteségben, 81,50 dolláron forgott, vagyis a kőolaj piacán drasztikus változásokat nem láthattunk a héten, a Brent hordónkénti árfolyama 80-85 dollár körül ingadozik most már hetek óta.

Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 0,09 százalékkal 1863,23 dollárra, decemberi szállításra pedig 0,01 százalékkal 1864,00 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. Az árfolyam június óta először lépte át az 1850-es   szintet.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1448 dollárt adtak, 0,02 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.