Többek között a szerkezetépítés területén és a védőfelszerelések piacán tervezi az együttműködést a Megakrán és meghatározó tulajdonosa, a KÉSZ Holding – válaszolta Vitkovics Péter, a Megakrán felügyelőbizottságának elnöke és Vida Tamás, a testület tagja – aki egyben a KÉSZ Holding vezérigazgatója is – a VG kérdésére a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken tartott ünnepélyes becsengetésen, amelyet abból az alkalomból szerveztek, hogy a pesti börze történetében ez a cég váltott elsőként az Xtend platformról a Standard kategóriába.

Fotó: Vémi Zoltán/VG

 Amint a kereskedés megindítását jelző csengőhanggal aláfestett ünnepségen szintén beszédet tartó Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója is megjegyezte, a Megakrán ezzel ismét lekörözte vetélytársait, hiszen a most magasabb osztályba lépett cég az Xtenden is első fecskeként jelent meg anno.

A szabályozott piacon debütáló cégnek a kategóriaváltáson túl további oka is volt a becsengetést követő koccintásra, hiszen szintén pénteken vezették be a parkettre a társaság mintegy 193 millió darab új részvényét is, amelyeket - éppúgy mint a korábban kibocsátott nagyjából 780 millió darab részvényt - szintén 1 forintos névértékkel és 6 forintos kibocsátási értékkel lehetett jegyezni. A zárt körű tőkeemelés során egyébként valamennyi új részvényt a KÉSZ Holding jegyezte le, ezzel 20 százalékos részesedést szerezve a tőzsdei társaságban.

A Megakrán és a KÉSZ Holding közti együttműködés a fentieken túl egyébként kiterjed a digitalizációra is, illetve a KÉSZ Holding piacot is biztosít a Megakrán főtevékenységét képező építőipari daruzáshoz is.

A jegyzett tőke megemeléséből befolyt összeget a vállalat kifejezetten hazai akvizíciókra fordítaná, a tanácsadó cégek már meg is kezdték a potenciális partnerek felkutatását – tette hozzá Vitkovics Péter, szintén egy kérdésre válaszolva.

Bevonultak a Megakránba a KÉSZ Holding vezetői

Megszavazták a tőkeemelést is.

A Megakrán vezetői később azt is elmondták, hogy nyilvános részvénykibocsátást nem terveznek, mivel egyrészt a legutóbbi tőkeemelésnek köszönhetően jelenleg rendkívül jó a társaság tőkeellátottsága, másfelől már az Xtend-piacon is  számos lakossági befektetővel bővült a részvényesi kör, ami minden számítás szerint a szabályozott piac által biztosított nagyobb ismertség következtében ezt követően még erőteljesen fokozódhat is.

Végh Richárd a téma kapcsán elárulta, hogy a BÉT jövőre bővíti elemzői programját a Standard kategóriában, sőt kiterjesztik az Xtend-platformon jegyzett cégekre is.

A Megakrán részvényei a tőzsdenyitást követően 8 százalékkal, 9,3 forintra ugrottak, a délelőtt folyamán azonban visszaereszkedtek előző napi 8,6 forintos záróértékükre.

A társaság szeptemberben közölt első féléves gyorsjelentésének tanúsága szerint árbevétele éves összevetésben 30 százalékkal, 908 millió forintra, míg EBITDA-ja 90 százalékkal, 194 millió forintra nőtt.