BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A metaverzumba készül Snoop Dogg

Nem világos, hogy a repper hogyan fogja összeegyeztetni a szerzői jogokon alapuló zenei kiadót a linkek eladását lehetővé tévő, szerzői jogokra fittyet hányó NFT-kkel.

Snoop Dogg karrierjét a Dr. Dre, Suge Knight  és mások által alapított Death Row kiadónál kezdte, ám a kiadó körüli botrányok hatására az még 2006-ban csődbe ment. A kiadó és a hozzá tartozó jogvédett tartalmak, védjegyek – a kiadó katalógusa azonban egyelőre nem, bár arról is folynak a tárgyalások – végül számos tulajdonosváltás után végül a múlt héten Snoop Dogg birtokába kerültek, aki a Fortune szerint NFT kiadóvá tenné azt.

A kriptoeszközök irányába egyre inkább elkötelezett előadó a Clubhouse nevet viselő közösségi médián jelentette be, hogy az általa frissen megszerzett kiadó a metaverzum meghódítására készül. Arról egyelőre keveset tudni, hogy ezt mégis hogyan képzeli el, hiszen az NFT-k túlnyomórészt csak a hivatkozást tartalmazzák az egyébként nyilvánosan elérhető alkotásokra, tekintve, hogy már egy kép tárolása is rendkívül költséges a blokkláncon. 

Fotó: VALERIE MACON/AFP

Némi gondot jelenthet az is, hogy az NFT-k világa a szerzői és más szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat is rendkívül lazán kezeli, ugyanakkor a repper számára ezek nem jelentenek újdonságot, hiszen tavaly szeptemberben arról számolt be, hogy mintegy 17 millió dolláros NFT-gyűjteménye van.

A kenderszívók nemzetközi ünnepnapján, április 20-án a Nyan Cat alkotójával együttműködve Nyan Dogg néven tervezett NFT kiadását jelentette be, míg novemberben egy másik hozzá kapcsolódó alkotás kelt el 750 ezer dollárért.

A Death Row megvásárlását követően a napokban Snoop Dogg új albuma is megjelent, mely állítólag a blokkláncon is elérhető, bár az album oldalán én inkább csak a hagyományos csatornákhoz kapcsolódó lehetőségeket látom . Az sem világos, hogy a több ezer blokklánc közül melyiken lesz elérhető az album. Mindenesetre Snoop az állandóan változó zeneiparra hivatkozva azt gondolja, hogy a blokklánc mindent megváltoztathat és az előadók és a rajongók irányába billentheti a mérleget. Ennek persze némileg ellentmond, hogy ő mégis inkább egy kiadót vásárolt meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.