A várakozásokat felülmúló eredményekről számolt be péntek reggel publikált gyorsjelentésében a Renault. A francia autógyártó konszern 888 millió eurós nettó profitot mutatott ki csoportszinten, ez 70 millióval haladja meg a Refinitiv elemzői konszenzusát. A Renault a pandémia kitörését megelőző évben, 2019-ben vált veszteségessé – tíz év után először –, akkor 141 millió eurós mínuszt hozott össze, jórészt fő szövetségese, a Nissan jóvoltából. 

Fotó: TOBIAS SCHWARZ / AFP

A rossz széria tavaly egy kiugró, 8 milliárd eurós veszteséggel folytatódott, a konszern több százezer autót nem tudott legyártani a nyomasztó csiphiány miatt. A beszállítói láncokat övező anomáliák és a hiánygazdálkodás a tavalyi éven is keresztülvonult, és a 2022-es év jó részében is velük marad. Tavaly a Renault csoportszinten 3,6 százalékos üzemi árrést tudott kimutatni, ami meghaladta a saját várakozásukat. Már az első fél évben eljutottak 2,8 százalékig, és a költséghatékonyságot növelő programjuk következtében ezen még javítani is tudtak. 

A 2020-as évet 0,8 százalékos negatív üzemi marzs jellemezte.

A javulásban nagy szerepe volt a termékpaletta szűkítésének, kiszórták a nem az elvárt értékesítési mutatókat hozó modelleket és csökkentették a fix költségeiket. A piacot meglepő 888 millió eurós eredményből azonban egyetlen cent osztalékot sem terveznek kifizetni a cégvezetés javaslata értelmében, jóllehet ennek gesztusértéke lenne.

A Renault csoport gyáraiban tavaly 2,524 millió gépkocsi készült, 6,7 százalékkal kevesebb az előző évinél, a kiesés itt 181 ezer darabos volt, viszont az eredeti tervhez képest a le nem gyártott autók mennyisége meghaladta a 300 ezer darabot. Az 2,696 millió darabos értékesítést a raktárkészleteik leépítésével sikerült elérniük. Az és az emelkedő külső költségeik érvényesítésének köszönhetően a csoport 6,3 százalékkal 46,21 milliárd euróra gyarapította éves bevételét. 

A Renaulution címen futó „forradalmi” irányváltásuk végrehajtásában is jelentős eredményeket mutattak fel, a kevesebb, de magasabb áron értékesíthető modellek felé történt elmozdulással. Európában új megrendelőiket átlagosan három hónapos átfutással tudják kiszolgálni, raktárkészletük 336 ezer volt január elején. Idén szinten akarják tartani a termelési volument, 2 milliárd euróval csökkentik hitelállományukat s egymilliárd fölé növeli szabad készpénzállományukat. Emellett még 7 új modellt is piacra dobnak. A Renault árfolyama 2 százalékos erősödéssel fogadta a gyorsjelentést.