A Magyarországon is működő startuppal azonos nevet viselő, ám San Francisco-i központú Bolt legalább 100 embert bocsát el a közeljövőben, főként a piacra lépés, a sales és a toborzás területeiről – tudta meg a Techcrunch. Az elbocsátásokat a cég vezérigazgatója, Maju Kuruvilla is megerősítette a vállalat blogján, igaz ő nem nevezte meg, hogy milyen pozíciókból távoznak a dolgozók, és azt sem, hogy hány embertől válik meg a cég. Arról ugyanakkor írt, hogy az amerikai és kanadai dolgozók lehetnek főként a távozók.

A cégvezető a piaci viszonyok változásával és a makrogazdasági kihívásokkal indokolta a lépést, 

valamint azzal, hogy az eddig begyűjtött finanszírozással szeretné elérni a nyereségességet a vállalat. Mindez alig pár héttel azután következik, hogy az egyik nagy ügyfél – a többek között a Reebok és a Volcom mögött is álló Authentic Brands – pert indított a cég ellen, amire válaszolva Kuruvilla – aki januárban, az Amazontól érkezett a Bolthoz – arról írt, hogy éves szinten a vásárlók száma 131 százalékkal, a kereskedők száma pedig 192 százalékkal nőtt a platformon.

Rpa,And,Lay,Off,Image,vector,Illustration,blue,Background
Fotó: Shutterstock

A fizetési szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat 2014-es alapítása óta több mint 1 milliárd dollárnak megfelelő kockázati tőkét vonzott. A legutolsó, januári finanszírozási körben 355 millió dollár áramlott a Bolthoz, 11 milliárd dolláros értékelés mellett. A társaság befektetői között olyan cégeket találhatunk, mint a BlackRock, a Schonfeld, az Invus Opportunities, a CreditEase, a H.I.G. Growth, az Activant Capital és a Moore Strategic Ventures.

A cég éléről távozva az alapító Ryan Breslow a Twitteren hosszasan ecsetelte a nyugati parti kockázati tőke maffiaszerű működését, különösen az Y Combinator nevű kockázati tőkebefektetési alapot, élénk vitát kiváltva.

Áprilisban a vállalat azt jelentette be, hogy részvények és készpénz kombinálásával 1,5 milliárd dollárért megvásárolja a Wyre nevet viselő kripto startupot. 

A múlt hónapban a cég egyik versenytársa, a Fast fejezte be működését a túlságosan gyorsan elköltött tőke miatt.

A héten elbocsátásokat jelentett be az ételkiszállítással foglalkozó berlini startup a Gorillas és a török eredetű versenytársa, a Getir is. Az előbbi 300 főt épít le és több országból kivonul, az utóbbi a dolgozók 14 százalékát kívánja elbocsátani. Ugyancsak a héten jelentett be a munkások 10 százalékát érintő elbocsátásokat a svéd fintech cég, a Klarna, mely az egyik legnagyobb vásárolj most, fizess később vállalat.

Mindezek az elbocsátások jelzik, hogy a pénzügyi körülmények szigorodása és a szűkülő likviditás mellett egyre fontosabb az, hogy a cégek mihamarabb önállóan legyenek képesek finanszírozni működésüket, szemben az elmúlt évek olcsó hiteleivel és őrült árazású tőkebevonásaival.