Megérezte az üzemanyagár-sapka hatását az év elején a Mol, amely az orosz–ukrán háború árnyékéban így is újabb nagyon erős eredményt jelentett, bár a túlzottan optimistának bizonyuló elemzői várakozásoknak az első negyedévben nem tudott megfelelni a hazai olajvállalat. A száguldó energiaárak hajtották az upstream üzletág eredményét, a downstream szegmensben pedig ellensúlyozta a nagykereskedelmi üzemanyagár-plafon hatását a Mol által felhasznált orosz ural típusú olaj tetemes árelőnye a brenthez képest. A fogyasztói szolgáltatások teljesítményére azonban már erőteljesen rányomta a bélyegét a hatósági áras benzin és gázolaj.

Az eredményességet leginkább mutató, egyszeri tételektől és készletátértékelési hatásoktól tisztított (CCS) EBITDA-soron 271,7 milliárd forintot jelentett a társaság. 

Ez 36 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál, az elemzői konszenzus ugyanakkor ennél is lényegesen erősebb, 313 milliárdos rekorderedményt prognosztizált.

Az üzemi eredmény a tavalyi 79 milliárdnak több mint a duplájára, 167,7 milliárd forintra emelkedett, a nettó nyereség pedig a másfélszeresére, 138,8 milliárdra nőtt. A tényadat itt is jócskán elmaradt a felfokozott szakértői várakozásoktól.

2015.02.09 A felújított Barátság / Adria olajvezeték Szlovákiában, a kistompai Transpetrol átemelő állomáson. Fotó:
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A legjobban teljesítő szegmens ezúttal a kutatás-termelés volt, amely 163,1 milliárd forinttal járult hozzá a csoportszintű EBITDA-hoz. A közel 80 százalékos bővülést mutató szegmens eredménye 11 százalékkal maradt el az elemzői konszenzustól. A még így is kiemelkedő teljesítmény nem meglepő, hiszen a brent kőolaj ára hordónként több mint 40 dollárral emelkedett a tavalyihoz képes, a spotpiaci gázárak pedig ötszörösére ugrottak. A társaság kihozatala ugyanakkor nyolcezer hordóval, napi átlagban 94 ezer hordóra apadt.

Besegített az olcsó ural

A downstream üzletág EBITDA-ja 11 százalékkal, 85 milliárd forintra nőtt, mivel a változékony makrokörnyezet pozitív és negatív irányba is befolyásolta az eredményt. Az előzetes várakozások még 40 százalékos bővülést vetítettek előre.

A szegmens teljesítményét nagyban javította, hogy a társaság korábban nem látott, hordónként 12 dolláros finomítói árréssel dolgozhatott, amiben nagy szerepe volt a háború miatt terebélyesre nyíló brent–ural-árkülönbözetnek. A Mol által finomított, csővezetéken érkező orosz olaj árelőnye ugyanis hordónként harminc dollárnál is nagyobbra nőtt a február végén kirobbant orosz–ukrán háború eredményeként. Mivel a finomított termékek ára a Nyugaton meghatározó brenthez igazodik, a kialakult helyzet jelentős előnyhöz juttatta a magyar társaságot.

A Mol az időszak során 11 százalékkal több finomított terméket értékesített, részben a megugró hazai fogyasztás és a nagykereskedelmi árszabályozás piactorzító hatásai miatt.

Erős készpénztermelés az ársapka alatt is

A kiskereskedelmi tevékenységet is magában foglaló fogyasztói szolgáltatások eredménye a vártnál is jelentősebben, 40 százalékkal zsugorodott a Magyarország és Horvátország mellett más régiós piacokon is érvényben lévő üzemanyagár-plafon következtében. A 20,7 milliárd forintos eredmény ötmilliárddal gyengébb az előzetesen vártnál. Az ársapka csoportszinten az üzemanyagárrések csökkenéséhez vezetett ötödével megugró eladások mellett. A nem üzemanyagok marzsa ugyanakkor nyolc százalékkal javult.

2017.03.21. MOL benzinkút, Szentendrei út. Fotó: Móricz-Sabján Simon
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A legkisebb, a gázüzletág EBITDA-ja kilenc százalékkal, 15,5 milliárd forintra javult, rácáfolva a mérsékelt csökkenésről szóló várakozásokra.

A Mol az időszak során 510 millió dollár – 164,4 milliárd forint – szabad készpénzt termelt, ezzel az egész évre előirányzott cash flow több mint fele három hónap alatt teljesült.

Új kihívások, megerősített várakozások

A társaság megerősítette a 2022-re kitűzött 2,8 milliárd dolláros vagy azt meghaladó EBITDA-célját, idei beruházási költségeit pedig továbbra is 1,7–1,8 milliárd közé várja.

2022 ismét új kihívásokat hozott, de a Mol-csoport a gyorsan változó külső helyzet és a gyakran kedvezőtlen körülmények között is megmutatta, hogy képes gyorsan reagálni. A 833 millió dolláros újrabeszerzési árakkal becsült »tiszta EBITDA« bizonyítja, hogy jó úton járunk

– hangsúlyozta a jelentés kapcsán Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató.

A vállalatvezető szerint ugyanakkor az elkövetkező időszakban nem kisebb kihívással néznek szembe, mint hogy megőrizzék az ellátásbiztonságot és fenntartsák a vállalat profitabilitását.

„Jelentős erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy alkalmazkodjunk az új környezethez, tovább diverzifikáljuk portfóliónkat, és biztosítsuk a kelet-közép-európai régió energiaellátását. Emellett a Mol komoly befektetéseket igénylő transzformációs folyamata már elkezdődött, és teljes mértékben elkötelezettek vagyunk abban, hogy folytassuk ezt az utat, a mostani változékony környezetben is” – tette hozzá Hernádi Zsolt.