Megtartotta éves rendes közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde, ahol a részvényesek valamennyi napirendi pont – többek között a 2021-es üzleti évre vonatkozó pénzügyi beszámolók, illetve az igazgatóság adózott eredmény felosztására vonatkozó javaslata – esetében jóváhagyólag döntöttek. Ennek alapján a BÉT bevételei 3,46 milliárd forintot, adózott eredménye 586 millió forintot tett ki 2021-ben, az adózott eredmény a 2020-as érték közel ötszörösére. Utóbbi tételből összesen 503,45 millió forintot formájában, részvényenkénti 93 forintos összegben fizet ki a társaság a részvényesek számára.  

BÉT-közgyűlés
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A kibocsátók körében jelentős mérföldköveket hozott az év – ezek közül kiemelendő az AutoWallis 10 milliárd forint összértékű nyilvános részvénykibocsátása, a részvénybevezetések, amelyek nyomán a Standard kategória az Eprolius Ingatlan, míg a BÉT Xtend az OXO Technologies Holding, a NAP és a Polyduct részvényeivel bővült, valamint a szintlépések, amelyek során az AKKO Invest a Prémium kategóriába, a Megakrán pedig, első társaságként a BÉT Xtend piacról, a Standard kategóriába lépett fel. A BÉT kötvénypiaca, a BÉT Xbond is jelentős növekedést ért el, a platform az év végével immár 66 kibocsátót számlált, több mint 1 618 milliárd forintos össznévértékkel.

Patai Mihály a igazgatóságának az elnöke a BÉT tőzsdei bevezetésének státuszáról is tájékoztatta a részvényeseket. Elmondta, a tőzsdére lépés, mint a BÉT aktuális stratégiájának kiemelt törekvése, továbbra is prioritást élvez a társaság céljai között, ugyanakkor az orosz-ukrán háború közvetett gazdasági hatásaira való tekintettel a kibocsátás átütemezése mellett született döntés.