Az Erste Bank működési bevételei 9,4 százalékkal emelkedtek 2022. első fél évében, így hozzávetőleg 98 milliárd forintot értek el – közölte Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet mai sajtótájékoztatóján.

 

 Ezzel párhuzamosan viszont a működési kiadások is jelentősen, 34,6 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, megközelítve az 54 milliárd forintot: ennek nyomán a működési eredmény 11,1 százalékkal, 44 milliárd forintra esett vissza. 

A működési kiadások jelentős emelkedéséhez több tényező is hozzájárult: így például a béremelés, az idén bevezetett munkavállalói részvényprogram, számos informatikai fejlesztés, a Random Capital akvizíciójával kapcsolatos kiadások, illetve a Sberbank végelszámolása miatt elrendelt extra befizetés.

 „Az Erste Bank eredményét az extraprofitadónak nevezett elvonás önmagában 18,7 milliárd forinttal rontotta, így az adózás utáni eredmény 4,4 milliárd forint lett, szemben a tavalyi első fél évi 31,7 milliárddal” – mondta az elnök-vezérigazgató.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2125,9 milliárd forintot ért el június végén, amely 11,4 százalékos növekedést tükröz az egy évvel korábbihoz képest. Az ügyfélbetétek állománya eközben közel 24 százalékkal, 3468 milliárd forintra emelkedett. 

A nemteljesítő hitelek arány változatlanul viszonylag alacsony szinten mozog: az NPL-ráta 3,3 százalékot ért el a pénzintézetnél, szemben az egy évvel korábbi 2,9-del.

A teljes lakossági hitelállomány 5 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések volumene ugyanakkor az idei első hat hónapban 7,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – közölte Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Ami az utóbbi okait illeti, a lakáshitelek és a babaváró új kihelyezései csökkentek éves összevetésben, miközben a személyi kölcsönök és a kisvállalkozói hitelek új szerződései 15, illetve 41 százalékkal nőttek. 

A magyarországi Erste csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – és betét – június végén 4617 milliárd forintot ért el, amely 21 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 59 százalékos volt.

„Idén a volatilis pénzmozgások és a pénzromlás gyorsuló üteme miatt még többen fordultak a nagyobb hozammal kecsegtető részvénypiacok felé. Az Erste Befektetési Zrt.-nél a kezelt 25,9 százalékkal nőtt 2021. június végéhez képest, a privátbanki üzletág pedig 830 milliárd forintos vagyont kezelt, amely alapján stabilan a második a hazai privátbanki szolgáltatók között.

A vállalati üzletágban a kötvény- és hitelállomány együttesen 20,3 százalékkal emelkedett egy év alatt – mondta el Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. A tavalyi első fél év visszafogottabb keresletéhez képest – tette hozzá – idén nagyot nőtt az új kihelyezés, az új kötvények és hitelek volumene 56 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 

Az Ersténél az idei első fél évben 745 kis- és középvállalkozás nyitott számlát, két és félszer annyi, mint egy évvel korábban. Ami az agrárgazdálkodók hiteleire vonatkozó moratóriumot illeti, Szabados Richárd tájékoztatása szerint az Ersténél lévő állomány nagyjából harmada eshet bele a moratóriumra jogosult körbe.

Jelasity Radován bejelentette azt is, hogy száz megfizethető bérlakás finanszírozását tűzte ki célul 2025-ig az Erste Bank Magyarországon. Az Erste csoport – emlékeztetett – a múlt héten jelentette be, hogy a pénzügyi egészség stratégiájának keretében kiemelten kezeli a lakhatás kérdését, és 2030-ig összesen 15 ezer lakás kialakítását és megfizethető árú bérbeadását tűzte ki célul. Az elnök-vezérigazgató elmondta: az osztrák tapasztalatok felhasználásával az Erste Bank Hungary alacsonyabb keresetű társadalmi csoportoknak kíván hosszú távú bérleti konstrukciókban megfizethető bérleti díjjal lakásokat biztosítani. A cél alacsony energiaigényű zöldlakások létrehozása, a beruházásokról és a lehetséges helyszínekről a pénzintézet már megkezdte az egyeztetést különböző önkormányzatokkal és fejlesztő társaságokkal, valamint aktívan keresi további partnereit.