Elmaradt a várakozásoktól a Carlsberg második negyedéves bevétele, miközben az alapanyagárak nyomást gyakorolnak a profitra is – írja a Reuters. A világ harmadik legnagyobb sörgyártójának forgalma 20,51 milliárd dán koronára (2,81 milliárd dollár) rúgott, elmaradva a 21,6 milliárd koronás elemzői várakozásoktól.

Kaunas,,Lithuania,-,27,December,,2020:,Can,Of,Carlsberg,Beer
Fotó: Shutterstock

A Carlsberg mellett többek között a Tuborg vagy a Kronenbourg 1664 és a Somersby márkáról is ismert gyártó vezérigazgatója, Cees ’t Hart ki is emelte, hogy a termelési költségek emelkedése és a globális kilátások bizonytalansága kihívások elé állítja a cégét. 

A várakozásoktól elmaradó eredmények ellenére egész éves szinten a cég nem változtatott előrejelzésén.

A sörgyártó versenytársa, a Heineken korábban arról beszélt, hogy az idei első fél évben a vásárlók a megélhetési költségek emelkedése ellenére növelték sörfogyasztásukat, ám az emelkedő költségek mérsékelhetik a haszonkulcsukat a következő évben. A Carlsberg kiemelte, hogy a kelet- és középeurópai piacon – Ukrajnával nem számolva – 7 százalékkal nőtt a forgalom.

Összességében az idei első fél évben a Carlsberg söreiből 64,2 millió hektoliter fogyott, szemben a tavalyi 59 millió hektoliterrel.