A Budapesti Értéktőzsde csengőjének megszólaltatásával debütált a BÉT Xtend piac kibocsátói között a hazai ingatlanszektor meghatározó vállalata, a Biggeorge Property. A ceremónián a kereskedést indító csengőt Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, és Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property alapító-vezérigazgatója szólaltatta meg a cég felsővezetői és tanácsadói körében.

Biggeorge Property, BÉT, magyar tőzsde
Fotó: BÉT 

Jelen bevezetéssel az ingatlantársaság 135 001 darab, egyenként 1000 forint névértékű, dematerializált törzsrészvénye jelent meg a BÉT Xtend platformján. A tőzsdére lépés előkészítésében tanácsadóként a Stradamus Zrt, jogi tanácsadóként az AegisLegal, a KálmánPartners és a Duda és Csákó Ügyvédi Irodák vettek részt.

A Budapesti Értéktőzsde és a Biggeorge Property kapcsolata évekre nyúlik vissza. A társaság a évente összeállított, dinamikusan növekedő vállalatokat felvonultató, „BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete” című kiadványsorozatának 2019-es kiadásában mutatkozott be. A kibocsátók közé 2022-ben kerültek be –, a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretein belül mintegy kétszeres túljegyzés mellett 7 milliárd forint értékben bocsátottak ki zöld kötvényt, amelyet májusban a BÉT kapcsolódó kötvénypiacára, az Xbondra is bevezettek. A BÉT Xtend piacon való megjelenés újabb nagy lépés a társaság tőkepiaci karrierjében, amely jelentősen támogathatja a további növekedést, illetve elősegítheti a finanszírozási mix diverzifikálását.

A tőzsdére lépés nagy mérföldkőnek számít cégünk életében és stratégiájának megvalósításában, amelynek fontos elemei a több struktúrán, illetve csatornán keresztül megvalósuló tőkepiaci jelenlét és a tőzsdén elvárt transzparens működés. Jelenleg nem tervezünk nyilvános forrásbevonást, illetve részvényértékesítést, így egyelőre úgynevezett technikai bevezetés történt, de megteremtjük ezek alapjait és későbbi lehetőségét

 – emelte ki a BÉT Xtend piacon való megjelenés kapcsán Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property alapító-vezérigazgatója.

„A Biggeorge Property tőzsdére lépése fontos fejlemény az idén dinamikusan növekvő középvállalati platformunk, a BÉT Xtend életében. A társaság ugyanis amellett, hogy a saját szegmensében meghatározó szerepet tölt be, a tőkepiaci lehetőségeket is tudatosan aknázza ki, ezáltal számos, a tőzsdére lépést fontolgató társaságot inspirálhat. Bízom benne, hogy a társaság a kötvénypiac után a részvénypiacon is megtalálja a számításait” – mondta el Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.