Egyre bonyolultabbak az orosz bankpiaci kilátások a külföldi tőke számára, amióta az elnök rendeletben tiltotta meg az ottani leányok eladását az Oroszországot szankciókkal sújtó országok befektetőinek, ugyanakkor akik kitartanak (akár kényszerből, akár üzleti megfontolásból), nem járnak rosszul, az ottani OTP-, Raiffeisen- és UniCredit-érdekeltségek egész szép profitot termeltek az első fél évben, amit a rubelárfolyam emelkedése is segített. 

OTP Bank Russia building with logo is seen in Kaliningrad Russia on 7 September 2019
Fotó: Michal Fludra / AFP

Az OTP-nek és helyi riválisainak nem marad más lehetőségük, mint a kivárás, az eladási tilalom egyelőre az év végéig érvényes, azzal a könnyítéssel, hogy eseti döntéssel mégis jóváhagyhatók egyes bankeladások. Az OTP Bank korábban azt közölte, hogy változatlanul vizsgálja az ottani bankja eladásának lehetőségét, de a rendelet új helyzetet teremtett, ami annak fényében negatív, hogy az OTP Bank Russia iránt állítólag több helyi befektető is érdeklődött. Az S&P Global piaci körképében azt írta, hogy az OTP döntésében az is szerepet játszhat, hogyan döntenek a közvetlen versenytársak. 

Összetett a helyzet, a keretfeltételek pedig folyamatosan változnak – így nyilatkozott a Raiffeisen Bank International szóvivője arról, miért tart hónapokig az oroszországi üzletágstratégia átdolgozása. Lenne vevő a UniCredit orosz leányára is, a hírek szerint nem csak orosz, de olyan országok befektetői részéről is, amelyek nem szankcionálták a háborús országot, s még Putyin rendelete előtt nyilatkoztak arról, hogy egyébként nincs rajtuk nyomás a hitelintézet eladására. 

Harmadik utas megoldást választott viszont nemrégiben a CitiGroup: augusztus 25-én jelentették be az ottani kereskedelmi bank 15 fiókot és 2300 alkalmazottat érintő felszámolását és a banki portfólió részleges eladását, ez a lépés így nem ment szembe a hatályos rendelettel. 

Igaz, a döntés így 170 millió dollárba került a Citinek, 

amely már a februári invázió előtt ki akart vonulni Oroszországból. A fél év végén a Raiffeisennek 129, az OTP-nek 115, a UniCreditnek 70 fiókja volt Oroszországban. 

Profit tekintetében az osztrákok jöttek ki a legjobban az orosz–ukrán krízisből, a Raiffeisen Russia 2021. második negyedévi nettó 113 milliós profitját idén a másodikban 534 millió euró követte, míg a UniCredit Russia 71 millió euró után 336 millió nyereséget termelt. Az OTP sem panaszkodott: 9,4 milliárd forintos második negyedévi profitját 12,5 milliárd követte. Üröm az örömben, hogy az ottani leánybankok profitja a helyi érdekeltségeknél marad. 

Orosz leánybankok profit-hozzájárulása
 

Az idei első negyedév persze nem festett ilyen szépen: az OTP 27 milliárd forintos veszteséget könyvelt el az orosz piacon, az UniCredit 916 millió eurót, a Raiffeisen viszont meglepetésre a január–március hónapokat is plusszal zárta: 96 millió euró nyereséggel. A második negyedévre látványosan feljavuló eredményhez hozzájárult az első negyedévben Oroszországban képzett céltartalékok részleges feloldása.

Amíg nincs döntés az eladásról vagy a maradásról, mindhárom bank igyekszik mérsékelni a kockázatokat,

a Raiffeisen három hónap alatt 22 százalékkal csökkentette ottani hitelállományát (rubelben), bár az orosz deviza látványos erősödése miatt ez a kitettség euróban számítva nem csökkent, sőt éppen hogy nőtt, 29 százalékkal, 13,7 milliárd euróra. A háború kitörése óta az RBI nem folyósított új hitelt, az ügyfelek száma pedig 800 ezerrel csökkent. Visszafogta a hitelezési tevékenységet az OTP is, de náluk is átrajzolta a képet a rubel erősödése: a nettó hitelállományon belüli orosz kitettség 3,2 százalékról 4,5-re nőtt.