Jelentős bővítést hajt végre Romániában a Wizz Air, ennek keretében öt repülőgéppel bővíti flottáját bukaresti bázisán, és növeli kapacitását a Bákó, Kolozsvár, Iasi és Nagyszeben destinációkon is – közölte a magyar hátterű diszkont-légitársaság. 

Wizzair
Fotó: Roy Issa / AFP

A cég már szeptember 9-től újabb ülőhelyekkel bővíti a régióban üzemeltetett járatait, október 4-én pedig megérkezik az első új Airbus A321, amely a romániai flottában teljesít majd szolgálatot. 

A bővítés részeként a Wizz Air három új útvonal bevezetését is bejelentette: Bukarestből Athénba, Prágába és Larnakába is repülhetnek az utazni vágyók.

Ezenfelül a járatok sűrűségét is növeli a vállalat több mint 30 meglévő útvonalán, köztük olyan fontos célállomásain, mint London, Róma, Milánó, Barcelona, Párizs, Brüsszel-Charleroi, Dortmund, Eindhoven, Madrid és Tel-Aviv. 

A légitársaság összesen 2,6 millió ülőhellyel bővít a romániai piacon.

A Wizz Air hálózatbővítésére egy nappal azt követően került sor, hogy kedden azonnali hatállyal felfüggesztette a Romániából induló valamennyi bel- és külföldi járatát a Blue Air román diszkont-légitársaság, miután a román környezetvédelmi alap zárolta a cég bankszámláit. A járatok törlése miatt kedden a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtéren hatalmas sorok alakultak ki. 

A Wizz Air ezért kedvezményes árakat is kínál a Blue Air ügyfeleinek. Az utasok az eredeti foglalási azonosítójuk megadásával már 49,99 eurótól foglalhatnak jegyet a járatokra.

Izgatottak vagyunk a Bukarestben és Romániában történő jelentős beruházás kapcsán. A 13,8 millió ülőhely – amely 36 romániai célállomás esetében kínál kibővített diszkontszolgáltatást –, valamint a Blue Air utasai számára felkínált kedvezményes jegyek alátámasztják a Wizz Air elkötelezettségét a román piac iránt. Jelenleg közel 200 útvonalat kínálunk Romániából, ahol ezekkel a fejlesztésekkel és bővítésekkel megerősítjük piacvezető pozíciónkat

– jelezte Evelin Jeckel hálózatvezető-helyettes.