Szeptember 19-től változik a BUX index összetétele, az indexet követő befektetők most pénteken súlyozhatják át portfóliójukat. Az első számú hazai részvénykosárból kikerül az Appeninn, és új tag ugyan nem kerül be az indexbe, de az indexsúlyok tekintetében izgalmas változások várhatók az Erste Befektetési Zrt. friss elemzése szerint.

Tőzsde bika illusztráció
Fotó: Vémi Zoltán / VG

A legfőbb változás, hogy az OTP közkézhányada az eddigi 79,3 százalékról 86,3 százalékra emelkedik a BUX indexben. Ennek eredményeként az indexbeli súlya mintegy 5 százalékponttal 34,1 százalékra nő. 

Ennek magyarázata, hogy a Kafijat csoport korábbi 5 százalék feletti részesedése már közkézhányadnak számít, mivel a tulajdonosi részvényesi csoport kettévált. A súlynövekedés a következő napokban vélhetően enyhe vételi erőt hozhat a bankpapírnál.

Az OTP súlynövekedésének hatására a többi blue chip súlya kismértékben csökken, ami eladói nyomást okozhat. Ha a papírok átlagos napi forgalmát is figyelembe vesszük, akkor ez elsősorban a Magyar Telekomot érintheti negatívan, itt az átlagos forgalom másfélszeresét kellhet eladniuk az indexkövető alapoknak – hangsúlyozza a brókercég.

Az Erste becslései szerint az OTP piacán 1,4 milliárd forintos vételi erőt hozhat a szeptemberi átsúlyozás. 

Ami a többi, mérséklődő súlyú blue chipet illeti, a Molnál 902 milliós, a Richter esetében 455 milliós, míg a Magyar Telekomnál 102 millió forintos eladást jöhet az indexváltozásokat lekövető alapkezelők tevékenységéből eredően.

 

A kisebb papírok súlya csak minimálisan változik, de a likviditás hiánya miatt így is többnapnyi átlagos forgalmat generálhat az átsúlyozás, különösen az indexből kikerülő Appeninn esetében. A BUX-ból távozó holding részvényeiből várhatóan 50 millió forintnyit kell eladniuk a portfóliómenedzsereknek.

A nagyon apró súlyok esetében azonban – ahogyan arra az Erste rámutat – az elméleti kalkuláció és a valóság eltér egymástól, mivel az illikvid és nagyon kis súllyal rendelkező portfólióelemeket az indexkövető befektetési alapok nem szokták ténylegesen megvásárolni. Így ezek súlyváltozása a valóságban csak marginális hatást gyakorolhat az intézményi befektetők által kezelt portfólió alakulására.

Így számol az Erste

A brókerház a BÉT által szeptember 1-jére kalkulált elméleti súlyokat vetette össze a tényleges súlyokkal, a tranzakció becsült méretének számításához pedig a BUX-követő alapok nettó eszközértéket használta fel a BAMOSZ adatai alapján. Mivel a kalkuláció csak a befektetési alapok eszközértékét vette figyelembe, ezért a blue chipek esetében ez inkább csak alsó becslésnek tekinthető.