A világ legnagyobb csipgyártója, a tajvani TSMC közölte, hogy idén csak 36 milliárd dollárt fog költeni beruházásokra, szemben a korábbi 40 milliárdos előrejelzéssel – írja a Bloomberg.

Fotó: STR / AFP

Ez azt jelenti, hogy a távol-keleti cég 10 százalékkal csökkentette a beruházási célját.

A kiadások zsugorodása azt jelzi, hogy az ázsiai vállalat a vártnál mélyebb technológiai visszaesésre készül. A TSMC azt is közölte, hogy 19,9 és 20,7 milliárd dollár közötti bevételt prognosztizál a decemberi negyedévre. A piacvezető cég eddig haszonélvezője volt az elektronikus eszközök iránti növekvő igénynek, most azonban az energiaválság, az infláció és a geopolitikai feszültségek miatt a gyártók arra számítanak, hogy kevesebb terméket fognak eladni.

A TSMC legfontosabb partnerei közül az Apple például a közelmúltban visszavonta az új iPhone-ok gyártásának növelésére vonatkozó terveit, miközben az Nvidia és a Qualcomm is a bevételek csökkenésével számol. A vállalat amiatt is aggódhat, hogy az Egyesült Államok szigorú exportellenőrzéseket vezetett be Peking technológiai ambícióinak megakadályozására. 

Ennek értelmében Washington korlátozza a legfejlettebb, mesterséges intelligenciához és szuperszámítógépekhez használható csipeket exportját, valamint a félvezetők gyártásához szükséges berendezések Kínába szállítását. Az új szabály szerint nemcsak az amerikai, hanem más országok cégei is csak engedély birtokában szállíthatnak amerikai gyártmányú berendezéseket kínai ügyfeleknek, illetve az ott lévő üzemeikbe.

A TSMC számára jó hír, hogy az amerikai kormány biztosította a vállalatot: egy évig engedélyek beszerzése nélkül is elláthatja kínai telephelyeit a szükséges berendezésekkel, így a félvezetőgyártó bővítheti a Nankingban lévő üzemét. Tegnap a memóriacsipekre specializálódott dél-koreai cég, a Hynix kapott egyéves mentességet. Ma pedig a szintén dél-koreai Samsung kapott egyéves felmentést, így a távol-keleti vállalatok továbbra is folytatják tevékenységüket Kínában.

Ez annak a jele, hogy Washington igyekszik elkerülni a globális félvezetőgyártás lehetséges zavarát.

A dél-koreai kereskedelmi minisztérium korábban azt mondta, hogy az új amerikai tiltásoknak csak korlátozott hatásuk lesz a Kínában működő dél-koreai vállalatokra. „Mindent megteszünk, hogy Kínában félvezetőket gyártó vállalataink megkapják a berendezések szállításához szükséges engedélyt” – közölte a minisztérium néhány napja.

A csipszektorban is kezd leáldozni a buli – jelentett a Samsung és az AMD

A globális gazdaság lassulása elérte a csipgyártókat is, egymás után forrázzák le befektetőiket elkeserítő híreikkel az olyan világcégek, mint a Samsung vagy a Micron, ám a piacvezető TSMC újra másfélszeresére növelte árbevételét.