Az európai piacokhoz hasonlóan a pesti tőzsdén is pesszimista hangulatban kereskedtek hétfőn. A BUX a nyugat-európai társakat követve félszázalékos veszteséggel, 43 950 ponton zárt.

Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger., Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger. diagram, tőzsde, esés emelkedés, money, pénz, részvény,
Fotó: Getty Images

A hazai blue chipek többségét „leárazták” a befektetők, a négy közül egyedül a Magyar Telekom kurzusa tudott erősödni fél százalékkal, 326 forintig.

Az üzbég bankvásárlást reggel bejelentő OTP árfolyama 0,2 százalékkal került lejjebb, a legnagyobb magyar bankpapír így 20 forinttal tízezer forint alatt zárta a kereskedést.

A Mol jegyzése 0,8 százalékkal, 2580 forintra csökkent, a Richter részvényesei pedig 1 százalékos árfolyamveszteséget szenvedtek el. A gyógyszergyártó cég papírjai 8710 forinton pihentek meg.

Az indextagok közül az Alteo teljesített a legjobban, a megújuló energiát hasznosító közműcég árfolyama viszonylag magas, 42 milliós forgalomban 2,6 százalékkal erősödött. A pólus másik végén az Appeninn kurzusát 5 százalékkal ütötték lejjebb a kereskedők.

A forint árfolyama nagy ívet járt be a nap folyamán, a hazai fizetőeszköz az euróval szemben rövid ideig a 420-as szint felett is járt délelőtt, amit nagy léptékű visszaerősödés követett. A pesti tőzsdezáráskor 415,9 forintot kértek a közös európai fizetőeszköz egységéért, ami 0,6 százalékos forinterősödést jelent.