A Morgan Stanley azt tervezi, hogy a költségcsökkentés jegyében akár 50 százalékkal vágja vissza a befektetési bankárok éves bónuszát Ázsiában. A New Yorki-i székhelyű vállalat hasonló mértékű csökkentést fontolgat az amerikai és az európai részlegénél is – írja a Reuters névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva.

A Morgan Stanley logo hangs in the window of a retail broker
Fotó: Daniel Acker / Bloomberg via Getty Images

Mindez éles ellentéte lenne a tavalyi évnek, amikor 20 százalékkal több jutalmat kaptak az érintettek.

A források szerint a cég még tárgyalásokat folytat a kérdésről. Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, elemzők már korábban jelezték, hogy a bankárok idén kevesebb év végi kifizetést kaphatnak, egyedül a kötvénykereskedők számíthatnak vastagabb borítékra. Ennek hátterében az áll, hogy a gazdasági lassulás miatt csökkent a céges felvásárlások, fúziók és tőzsdei bevezetések száma. 

A tavalyi bő esztendőt szűk követi a Wall Streeten, ahol a pénz- és tőkepiaci szereplők nem tudták megismételni az előző év kiemelkedő nyereségét, amikor a felvásárlások és a tőzsdei bevezetések fellendültek. Emiatt kevesebb lesz az év végi jutalom is. A romló helyzet miatt enyhe leépítések is voltak a szférában, a Morgan Stanley például 1600 állást szüntetett meg eddig, bár ez elmarad a tech szektor többezres kirúgásaitól.

A Wall Street-i cégek a versenyző üzleti környezetben a bónuszokkal igyekeznek magukhoz csábítani, illetve megtartani a tehetségeket, ám idén a Morgan Stanley nagy riválisai is hasonló lépést terveznek az amerikai sajtó szerint. A Goldman Sachs vezető beosztású alkalmazottai az év végén 50 százalékkal kevesebb bónuszra számíthatnak, a Citigroup és a Bank of America pedig 30 százalékos csökkentést fontolgat.

A Wall Street-i bankoknál a javadalmazásról és a teljesítményről szóló egyeztetések általában decemberben kezdődnek, és az év végére véglegesítik a számokat. A Morgan Stanley nem szokta nyilvánosságra hozni a bónuszok mértéket, és nem kívánta kommentelni az értesüléseket. 

Két számjegyű növekedésre számítanak jövőre az amerikai tőzsdéken a szakemberek

A Wall Street-i szakemberek szerint jövőre végre fellélegezhetnek a befektetők, az idei év végével reményeik szerint ugyanis elérkezik az elmúlt 14 év legrosszabb tőzsdei időszakának vége is. Az elemzők szerint a kamatemelések ütemének lassításával a világgazdaság visszanyerheti az önbizalmát, ami erősítheti a befektetési hajlandóságot, várakozásaik szerint 10 százalék körüli részvénypiaci emelkedést összehozva.