Hat és fél százalékkal zuhant péntek délelőtt a BASF részvényárfolyama, miután a német vegyipari cég bejelentette, hogy 2600 dolgozójától válik meg, az európai kínjai miatt pedig további költségcsökkentést is tervez és meglehetősen szűk esztendőre készül. A befektetők egy időre lemondhatnak a részvény-visszavásárlás jelentette előnyökről is.

BASF dolgozók
Fotó: AFP

A vegyipari óriáscég a tavalyi évet 11,1 százalékkal bővülő, 83,7 milliárd eurós forgalommal, ám ugyanilyen mértékben visszaeső, 6,9 milliárd eurós EBIT-tel zárta. Az adózott eredményt a Wintershell Dea leánycég orosz eszközein elkönyvelt, 7,3 milliárd eurós értékleírás is terhelte, az egy hónapja előrejelzett, 1,38 milliárd eurós veszteségnél azonban végül jóval kisebb, 627 milliós mínuszt könyvelt el 2022-re.

Az igazgatóság iránymutatása alapján az üzemi eredmény (EBIT) idén 4,8–5,4 milliárd eurós sávba csúszhat vissza a tavaly megtermelt 6,9 milliárd euróról. A 2022-es, 11,5 százalékos csökkenés után még jelentősebb zsugorodás jöhet. A bevétel 84–87 milliárd euró között futhat be, vagyis itt is kisebb visszaesés – jó esetben stagnálás – következhet.

A vállalat már októberben jelezte, hogy félmilliárd eurós kiadáscsökkentésre készül Európában, a rendkívül energiaigényes vegyipart ugyanis meglehetősen nehéz helyzet elé állították a háború következtében elszálló energiaárak.

A pénteki bejelentés alapján ez körülbelül 2600 munkahely megszüntetését jelenti, a leépítés 65 százalékban németországi álláshelyeket érint. Az elbocsátások ennél valamivel szélesebb körűek lesznek majd, ezt azonban ellensúlyozza, hogy egyes területeken új pozíciók létrehozására készül a vállalat, amely emellett további, 200 millió eurós megtakarítást is tervez.

A leépítés elsősorban az adminisztratív és kutatói munkaköröket érintené, de több gyártósor is bezár a 39 ezer főt foglalkoztató ludwigshafeni központban. A rendkívül gázigényes két ammóniaüzem egyike mellett egy német TDI-üzemben is leállítja a termelést a nagyvállalat.

 

A nadrágszíj szorosabbra húzása a befektetőket sem kíméli, a vállalat a 2022 elején bejelentett, hárommilliárd euró keretösszegű részvényvisszavásárlási programot is felfüggeszti a „világgazdaságban bekövetkezett mélyreható változások” miatt. A társaság bő egy év alatt 1,4 milliárd eurót használt el az erre elkülönített összegből, így a részvényesek jelentős „árfolyamkarbantartó” eszköztől esnek így el.

A tavalyi eredmény után – az előzővel megegyező –, részvényenként 3,4 eurós kifizetését javasolja a vezetőség.