BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
forint

Száguld a forint, újabb tízhavi csúcsra ért az MNB döntése után, már túl van a 377-en

Újabb lendületet vett a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank közölte döntését, hogy nem csökkenti kamatait: már 377-nél is erősebb az árfolyam, és hétfő után kedden újabb tízhavi csúcsot döntött. A következő kulcsinformációkat a forint számára Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatója hozhatja.

Új lendületet kapott a forint az MNB döntésétől, amely szerint keddi ülésén sem csökkentette Európa legmagasabb kamatait.

forint
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Mint korábban írtuk, kevés érv szól a forint ellen. 

Az árfolyam már hétfőn tízhavi csúcsot döntött az euróval szemben. Kedden az euró dollár elleni erősödése is segíti, az MNB bejelentései után pedig új lendületet vett, és a 377-es szinten is átsüvítve újabb tízhavi csúcsot ért el.

A következő fontos információkat az árfolyam számára Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatója hozza. Ezen azt figyelik elsősorban a piacok, tesz-e utalásokat a későbbi monetáris lazításra, és ha igen, milyen erős megjegyzések hangzanak el.

 

Az erősödést belföldi tényezők mozgatják, amit jelez, hogy a lengyel zloty ellen pont annyit ment előre a forint, mint az euró ellen. Szépen erősödik ugyanakkor a cseh korona is.

A Capital Economics feltörekvő piaci elemzője, Nicholas Farr a következőképpen foglalta össze a kilátásokat a kamatdöntés bejelentése után és a sajtótájékoztató előtt: „Az MNB kommunikációja 15 órakor betekintést nyújthat, mikor kezdheti el kivezetni az október közepén bevezetett piacstabilizációs eszközeit, amelyek a 18 százalékos egynapos betéti kamatot is tartalmazták. Ebben a tekintetben a forint ereje, miután idén 6 százalékot erősödött az euró ellenében, felbátorító. Ha a külső tényezők (beleértve a kormány jogállamisági vitáját az EU-val) kedvezők maradnak a deviza számára, és az infláció a vártnak megfelelően csökken a következő hónapokban, úgy hisszük, ezeknek az eszközöknek a kivezetése a következő negyedévben megkezdődhet.”

Csúcsokat ostromol a forint a kamatdöntés előtt, és nem sok minden szól a gyengülése mellett

Beásta magát a 380-as vonal védelmére az euró ellenében a forint – sőt hétfő délután már tízhavi csúcsokat döngetett 378 alatt – a Magyar Nemzeti Bank keddi ülése előtt, amely aligha hozza a kamatszigor enyhülését. A dollár izmozása folytatódik a nemzetközi piacon, de ez mostanában nem nagyon tud ártani a forintnak.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.