A 166 éve alapított Credit Suisse (CS) egykor Európa legerősebb bankjai közé tartozott, a svájci bankrendszer reklámja volt, a Wall Street titánjaival kelt versenyre. Hamarosan eltűnik a márkanév, oda a dicsőség. Összeállításunkban bemutatjuk a bank botrányokkal, vitákkal terhes, szégyenteljes útját a megszűnésig.
A közelmúlt még nem is nézett ki olyan rosszul, a CS egyike volt a világ bankrendszere 20 legfontosabb szereplőjének. A 2008-as pénzügyi válság során egyike volt azon kevés pénzintézeteknek, amelyek állami-jegybanki támogatás nélkül vészelték át a nehéz időket, ekkoriban eszközértéke meghaladta az ezermilliárd dollárt. Ma ez alig 508 milliárd, a fele a céget megvásároló UBS-ének.
Svájc a bankok országa: 243 bank van bejegyezve az alpesi országban, s további 24 külföldi pénzintézetnek van itt leányvállalata. Az ország stabilitása és prosperitása nagymértékben a pénzügyi szektortól függ. A UBS ésa CS mérlegfőösszege nagyjából a duplája a svájci GDP-nek.
Hosszú, eleinte dicsőséges története során a CS finanszírozta többek között a svájci vasút építését, de aktív szerepe volt a Szilícium-völgy fellendítésében is.
Kezelte arab uralkodók és orosz oligarchák vagyonát, és párviadalra hívta a Wall Street óriásbankjait is. Egy dolog azonban valahogy soha nem jött össze neki: a megfelelő kockázatkezelés és a folyamatos profittermelés.
Az elmúlt években szinte folyamatosan cserélődött a vezetőség, persze mindegyik saját koncepcióval állt elő, ami – részben a szerkezetátalakításokhoz kapcsolódó kiadások miatt – egyre nagyobb nyomás alá helyezte a nyereségességet. A CS részvényeinek árfolyama a pénzügyi válság előtti csúcshoz képest 95 százalékkal zuhant, a kapitalizáció – múlt pénteki árakkal számolva – 8 milliárd frank közelébe zuhant, ez kevesebb mint a tizede a Goldman Sachs tőzsdei értékének.
A CS felemelkedése és egyben furcsa bukása 1990-ben kezdődött, amikor az akkori vezérigazgató, Rainer Gut úgy döntött, hogy megvásárolja a svájci pénzintézet amerikai partnerét, a First Bostont (FB). A 80-as években az FB keményen tolta a pénzt a nagy kockázatú kötvénypiacokra, és kockázatos felvásárlásokat finanszírozott.
Az egyik legnagyobb buktája az Ohio Mattress matracgyártó felvásárlásához adott 457 millió dolláros kölcsön volt. Az FB felvásárlása során a CS mintha pont ugyanezeket a hibákat követte volna el: nagy tőkeáttétellel vett fel hiteleket, vastagon beszállt a jelzálogkötvények vásárlásába. Az egykor jó nevű amerikai befektetési bankot sikerült úgy lezülleszteni, hogy 2006-ban már ki is vezették a piacról.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Az FB megvásárlása része volt a CS agresszív növekedési stratégiájának, a vágy a helyi riválisok lekörözésére külföldi és belföldi terjeszkedésre egyaránt kényszerítette. E stratégia része volt az is, amikor a Gutot követő vezérigazgató megvette a svájci Winterthur biztosítótársaságot 1997-ben.
Ezt követően jött 2000-ben a Donaldson Lufkin & Jenrette (DNJ) akvizíciója. Ez utóbbi, egy Wall Street-i befektetési bank totális fiaskónak bizonyult; a DNJ legjobban teljesítő bankárai és kereskedői pillanatok alatt leléptek a cégtől. A Winterthurral sem nyúltak bele a tutiba; Oswald Gruebel vezérigazgató 2006-ban eladni kényszerült a biztosítót.
A rossz döntések botrányokhoz vezettek
A rossz döntések ugyan súlyosan rontották a nyereségességet, de a bank hitelessége csorbítatlan maradt. Egészen 2015-ig, amikor is kirobbant az első valóban nagy botrány. Pár évvel korábban, 2008-ban felvettek egy roppant jó modorú és jó kiállású magánbankárt, a francia Patrice Lescaudront, az nem zavart senkit, hogy korábban nem voltak ügyfelei és banki gyakorlata sem. Aztán 2015-ben, amikor a pénzügyi világ éppen kiheverte a 2008-as válságot, kiderült, hogy a behízelgő modorú francia titkon megcsapolta a gazdag kliensek számláit, hogy ebből fedezze a más kliensek számára kötött pozíciók által elszenvedett veszteséget.
A módszer hihetetlenül egyszerű volt:
ollóval kivágta a gazdag ügyfél egyik megbízásából az aláírást, ráragasztotta egy kereskedési megbízásra, és lefénymásolta az egészet.
A felügyelet javára legyen mondva, hogy viszonylag korán kiszúrták a csalást, és 2008-ban, 2011-ben, 2013-ban már kétszer is felhívták az ügyre a CS figyelmét. Az azonban, mintha mi sem történt volna, a füle botját sem mozgatta. Lescaudront végül 2018-ban ültették le csalásért, 2020-ban pedig önkezével vetett véget életének. A Finma, a svájci bankfelügyelet vizsgálata szerint a CS-t csak az érdekelte, hogy Lescaudron hozza a pénzt, az már kevésbé, hogy ezt milyen módon teszi.
A fejétől bűzlik
Egy botrány nem botrány – szokás mondogatni, viszont ha az a legfelsőbb vezetés köreiben tör ki, abból már súlyos hitelességvesztés lehet. A CS-nél pontosan ez történt 2019-ben. Tidjane Thiam vezérigazgató és Iqbal Khan, a vagyonkezelési üzletág vezetője híresen rosszban voltak egymással. Egyes beszámolók szerint ez odáig fajult, hogy egy menő zürichi étteremben nyilvánosan ordítoztak egymással.
A diszkrécióra és a diszkrét pénzügyekre oly kínosan ügyelő alpesi országban márpedig gyorsan híre megy az ilyesminek. Khan, látva a helyzet elmérgesedését, júliusban távozott a cégtől, később a rivális UBS bankháznál kötött ki. A CS felső vezetésénél persze azonnal megszólalt a vészcsengő, attól tartottak, hogy értékes embereket csábít majd el a konkurenciához. Így
megbíztak egy magánnyomozó céget Khan megfigyelésével. Pechükre az utóbbi kiszúrta ezt, ami hatalmas botrányt kavart a nemzetközi pénzügyi életben
– és immár a közvéleményhez inkább eljutó bulvármédiában is. Később kiderült, hogy korántsem egyedi esetről volt szó, ezért Thiamnak távoznia kellett. A felügyelet vizsgálata szerint még öt hasonló eset történt 2016 és 2019 között. Thiam helyét az akkori elnök, Urs Rohner vette át, aki megígérte, hogy megállítja a bizalom erodálódását, helyreállítja a hitelességet és a reputációt. Mi mást is mondhatott volna? Az élet azonban közbeszólt.
Rossz üzletek futószalagon
A következő bomba 2021 márciusában robbant. Kiderült, hogy a bank egyik legnagyobb ügyfele, a New York-i székhelyű Archegos Capital Management nem képes kifizetni másnap lejáró, 2 milliárd dolláros tartozását. Az Archegos kezelte többek között a koreai születésű milliárdos Bill Hwang vagyonát, aki befektetésein erősen bukóban volt.
A CS rosszul kezelte a dolgot, ahelyett, hogy valamilyen válságkezelési módszert dobtak volna be, inkább egymásra mutogatott a New York-i, a londoni és a zürichi kirendeltség. A CS végül 4,7 milliárd dollárt bukott a történeten. Sokak szerint itt kezdődött el az a pénzügyi mélyrepülés, amely a mostani szétcsúszáshoz vezetett.
Az már csak hab volt a tortán, hogy egy másik botrányban, a Lex Greensill-ügyben 10 milliárd dollár lett a végső számla. A bizalmi kaput végül az tette be, amikor tavaly nyáron egy bolgár pénzmosási ügy miatt először ítéltek el hazai pályán svájci bankot.
