Rövid távon nem drágul az olaj, a fémárakat a kínai kereslet mozgatja
Az olajpiacon az év első felében a globális növekedési aggodalmak érvényesülnek, ezek valószínűleg ellensúlyozzák majd a kínai és indiai erős növekedési kilátások árfelhajtó hatásait. Az év második felében a túlkínálat átfordul hiányba, és ez jelentősen megemelheti az árat – ehhez azonban az kell, hogy Európában és az Egyesült Államokban elmúljanak a recessziós félelmek. Emellett az ukrajnai háború elhúzódása nyomást gyakorol Oroszország jelenlegi kitermelési szintjére és megnehezíti a szankciókkal sújtott olajtermékek átirányítását Európából a feltárandó új felvevő piacokra.

Jelenleg a WTI és brent alaptípus párhuzamosan mozog november óta. A WTI a hordónkénti 73–83 dollár közötti sávban, míg a brent a 80–89 dolláros tartományban mozog. A múlt hetet mindkettő árfolyama a sáv tetejéhez közel zárta, köszönhetően az erős kínai gazdasági adatoknak, ám rövid távon nem várható jelentős kitörés.
Kínából erős gazdasági adatok érkeztek a hétvégi pártkongresszusi ülés előtt. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 2012 óta a legmagasabb szintre, 526 pontra emelkedett, emellett
a lakásvásárlások is megindultak, amire 20 hónapja nem volt példa.
Ezen erős gazdasági indikátorok hatására a réz, az alumínium, a cink és a vasérc ára is emelkedett. A hétvégi két kongresszusi ülés azért volt fontos befektetői szempontból, mert itt jelentették be a 2023-ra vonatkozó hivatalos kínai gazdasági növekedési előrejelzést, emellett különböző gazdaságélénkítő, valamint szociális és társadalomépítő lépéseket is körvonalaztak.

Ezek a kormányzati intézkedések nagyban támogathatják a keresletet. Az 5 százalékos GDP-növekedési kilátás azonban viszonylag konzervatívnak számít és a világgazdaság állapotára hivatkozva a gazdaságot támogató bejelentések is visszafogottak voltak. A közelmúltban pedig New Yorkban, Londonban és legfőképp Sanghajban komoly készletek halmozódtak fel fémekből. Ezt figyelembe véve a rövid távú erős fellendülés valószínűtlennek tűnik.
Összességében fenntarthatjuk emelkedő várakozásokat a fémek, nem utolsósorban a réz piacán,
a tartós emelkedésre azonban inkább a második negyedévben vagy fél évben számíthatunk.
Ehhez persze a recessziós félelmek elmúlására van szükség. Jelenleg a réz árfolyama a 3,95 dollár/fontnál húzódó támasszal és a 4,24 dolláros ellenállással határolt sávból próbál kitörni.