Az elmúlt időszakban a hazai befektetők körében azt tapasztaljuk, hogy — bár továbbra is túlsúlyban szerepelnek a portfóliókban az euróban vagy amerikai dollárban denominált értékpapírok, azonban — a magyar forint újra egy értékes célpont lett az állampapíroknak köszönhetően. A magyar–amerikai kettős adóztatás elkerüléséről szóló adóügyi egyezmény megszűnése szintén egy olyan fordulatot hozhat, amely miatt 2024 januárjától érdemesebb lesz nem amerikai kibocsátású értékpapírokat vásárolni, illetve tartani a portfóliókban.

A globális szemlélet adta lehetőségeken keresztül nézzük meg, mit tudnak nyújtani az angol fontban denominált instrumentumok, és milyen általános jellemzőkkel rendelkeznek. Jelen esetben kifejezetten a vállalati kötvényekre koncentrálunk.

Az elsődleges információk alapján kijelenthető, hogy az angol fontban denominált instrumentumok esetében egy jóval szűkebb piacról beszélhetünk, 

a pénzügyi szektor szereplői azonban élen járnak a kibocsátások mennyiségét illetően. 

Itt érdemes kiemelni a Barclayst, illetve az HSBC Holdingst. Az utóbbinak a kisbefektetők által is elérhető, 2027. decemberi lejárattal, 5,75 százalékos kamatozással és 5,50 százalékos lejárati hozammal rendelkező kötvényét tartom attraktív célpontnak. A tulajdonságait tekintve alacsony, minimum 1000 font/1000 font kereskedhető mennyiséggel, megfelelő napi likviditással és befektetésre ajánlott (A mínusz, BBB) hitelminősítői besorolással rendelkezik.

A Vodafone Group-kötvény árfolyama 3 éves
 

Elemzéseim alapján 

a másik olyan iparág, amelyben kiemelkedő célpontokat találhatunk, a telekommunikációs szektor. 

A kötvénykibocsátások terén itt a Vodafone Group és a BT Group (British Telecommunications) kötvényeire hívnám fel a figyelmet. Ezek a kötvények névérték felett kereskedhetők, hitelminősítésüket tekintve pedig a befektetésre ajánlott kategóriában vannak. A BT Group 5,75 százalékos kötvénye 2028 decemberi lejárattal, a Vodafone Group 5,90 százalékos kötvénye pedig 2032 novemberi lejárattal rendelkezik.

Az angol fontban denominált vállalati kötvények piacán megfigyelhető, hogy a magas minimum kereskedési mennyiséggel rendelkező értékpapírok vannak túlsúlyban, ez akár 200 000 font/1000 fontot jelent, melyeket a kibocsátók is inkább intézményi befektetők részére ajánlanak. Továbbá gyakori, hogy nem rendelkeznek visszahívási lehetőséggel, ettől függetlenül azonban folyamatosan találkozhatunk visszavásárlási ajánlatokkal egyes vállalatok esetében.

Konklúzióként elmondható, hogy a befektetések legnagyobb választéka továbbra is euróban, illetve amerikai dollárban található. Ettől függetlenül azok a befektetők, akik képesek ettől a két devizától elrugaszkodni, találhatnak  — bár lényegesen kisebb merítési lehetőség közül — vonzó hozampotenciállal rendelkező vállalati kötvényeket. Ezzel a stratégiával lehetőségük nyílik arra, hogy tovább diverzifikálják a portfóliójukat, és csökkentsék egy adott devizában lévő kitettségüket, kockázatukat.

Eljött a szuverén állampapírok kora – VG Podcast

A hosszú futamidőkön valóságos kincseket lehet már találni a szuverén állampapírok piacán – mondta Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. privátbankára.