Kedvező európai ipari trendet jelez a Siemens lakmuszpapírja
Megint csak pozitív profitfigyelmeztetéssel fűszerezte gyorsjelentését a Siemens, miután pénzügyi éve második negyedében túlszárnyalta saját értékesítési előrejelzését is.

A technológiai konszern, amelynek palettáján a vasúti közlekedéstől az ipari szoftverekig számos termék és szolgáltatás megtalálható, javuló alkatrészellátásának is köszönhetően hatalmas és ráadásul egyre bővülő rendelésállományról számolt be szerda reggel.
A felpörgő kereslet hatására a gyárautomatizálási és az intelligensépületek üzletág eddigi legmagasabb negyedéves nyereségét érte el, míg a mobilitási divízió az Oroszországból való kivonulás miatt elszenvedett tavalyi vesztesége után ismét nyereséget szállított.
Nagyon sikeres első fél évet zártunk és nagy önbizalommal várjuk az év második felét
– értékelt lakonikusan Roland Busch vezérigazgató.
Szeptember végéig tartó üzleti évében a vállalat most már 9-11 százalékos bevételbővülést vár, sutba vágva korábbi, 7-10 százalékos növekedésre vonatkozó prognózisát.
Emellett az egy részvényre jutó várható éves korrigált nettó eredményét (EPS) is 9,6-9,9 euróra javította a februári – már egyszer megemelt – 8,9-9,4 eurós becsléséről.
Sőt, az éves EPS-t további 2 euróval növeli majd a Siemens Energybe való befektetés márciusban már bejelentett leírása is.
A cég bevételei egyébként éves bázison 14 százalékkal, 19,4 milliárd euróra emelkedtek a második negyedévben, míg új megrendelései 13 százalékkal, 23,6 milliárd euróra gyarapodtak.
A vállalatnál árgus szemmel figyelt, úgynevezett ipari eredmény, amely a szűkebben vett iparhoz köthető üzemi jövedelmezőséget méri, csaknem a felével, 2,6 milliárd euróra nőtt, bár elmaradt a 2,7 milliárd eurós elemzői konszenzustól.
A három fő üzletág közül egyedül az orvosiműszer-gyártó leányvállalat, a Siemens Healthineers szenvedett el nagyobb visszaesést.
Mindennek eredményeként a holding csaknem háromszorosára, 3,55 milliárd euróra növelte adózott nyereségét, amiben ugyanakkor már szintén megmutatkozott a Siemens Energy-részesedés jóváírása.

Mivel az ipar számos területén tevékenykedő Siemens eredményeit Németországban hagyományosan egyfajta gazdaságiállapot-jelző lakmuszpapírként értékelik,
a vártnál kedvezőbb számok arra utalnak, hogy az európai ipar legújabban felfelé tendálhat.
Hasonló következtetésre adhatnak alapot amúgy a Reuters szerint a svájci ABB és a francia Alstom közelmúltban publikált negyedéves beszámolói is, illetve a hozzájuk fűzött optimista kommentek.
A Siemens részvényei a közzétételt követően közel 2,5 százalékkal, 153 euró fölé drágultak.


