Kisebb év eleji korrekcióját követően erősen folytatta az évet az arany: a bankpánik kitörése történelmi rekordjáig repítette a nemesfém értékét, a lendület azonban május elején elpárolgott, és kérdés, mikor térhet vissza.

A bankpánik ugyanis mintegy természetes katalizátorként hatott az arany árfolyamára: az amerikai pénzügyi rendszer megingása a befektetők szemében gyakorlatilag egyöntetűen azt a meggyőződést terjesztette el, hogy a Federal Reserve, azaz az amerikai jegybank kénytelen lesz a rendszer megóvása érdekében megálljt parancsolni drasztikus kamatemelési kampányának.
A kamatemelés megtorpanása el is érkezett, a bankpánik elhalványult a köztudatban, mivel
a helyét május elején mindent maga mögé utasítva vette át a kamatplafon körüli politikai csata, amelynek meg nem oldása történelme első államcsődjébe hajtaná az Egyesült Államokat.
A kormányzati fizetésképtelenség esélye elkezdte felfelé hajtani az államkötvények hozamát, főként a rövid lejáratú kincstárjegyek esetében, amelyek a pánik csúcsán a héten 7 százalék felett is jártak a június 6-i lejáratú papírok esetében. A növekvő reálkamatok rengeteg befektetőt bevonzottak, akik sok esetben minden valószínűség szerint az aranynak fordítottak hátat, akár már meglévő pozícióikat likvidálva a gyorsan és busásan megtérülő államkötvények felé fordulva.
Alakul a pánik a kötvénypiacon, nő az államcsőd elméleti esélye AmerikábanA június elején lejáró kincstárjegyek hozama hatalmasat ugrott tegnapról mára, növekszik a kockázat – emelkedik a prémium. |
Ezzel párhuzamosan az amerikai gazdaság erejéről továbbra is váratlanul jó adatok érkeztek, kellemetlenül ragadós inflációs statisztikákkal párosulva, ami pedig az érem másik oldalán kezdte el gyengíteni az aranyat: elhintette a Fed ismételt kamatemelésének morzsáját a piacon, aminek hatására ismét erősödni kezdett a dollár, többhavi dinamikus árfolyamcsökkenést követően – tankönyv szerint gyengítve ezzel az aranyat.

Forrás: Macrotrends
A nemesfém lejtmenetét pedig egyre erősebben támasztja alá a piac: a határidős kereskedések alakulása alapján elmondható, a Fed 64,2 százalékos valószínűséggel 25 bázispontos kamatemelést hajthat végre legközelebbi, június 14-i ülésén, s ezzel újabb szöget verne be az arany koporsójába.