
Újabb csapás az Adani-birodalomra: cégeit kiszórták az indiai országindexből
Gautam Adani két vállalata is kikerül az ország legjelentősebb tőzsdén jegyzett cégeinek teljesítményét követő MSCI India indexből, jelentősen megnehezítve ezzel az üzletember tőkebevonási törekvéseit.

Fotó: Indranil Mukherjee / AFP
Az MSCI indoklása szerint az Adani Total Gas és az Adani Transmission eltávolítására azért volt szükség, mert a cégek nem tettek eleget a közkézhányadra vonatkozó szabályoknak. Az indexszolgáltató korábban csökkentette már Adani cégeinek súlyát a mutatóban, de a vállalatok eltávolítása eddig nem merült fel.
Az országindexből való kizárásra elemzők szerint mintegy négyszázmillió dolláros tőkekivonással reagálnak majd a befektetők.
A két cég együtt a teljes indiai országindex 0,6 százalékát tette ki eddig, a fennmaradó hat Adani-vállalat súlya 1,6 százalék lesz az 1,08 ezermilliárd dolláros mutató egészében.
Amerikai sztárügyvédekkel és kríziskommunikációs gurukkal fegyverkezik fel AdaniAz indiai milliárdos minden fronton igyekszik meggátolni a további pusztítást, de 132 milliárd dollár elvesztése után már a világ legjobb szakemberei is kevésnek bizonyulhatnak. |
Az MSCI döntése különösen fájdalmas pillanatban érkezett: Adaniék ugyanis pont a héten jelentették a tőzsdefelügyeletnek, hogy új részvények kibocsátásával tőkét szeretnének bevonni három cégükbe, köztük a törléssel érintett Adani Transmissionbe. A tőkebevonásról vasárnap dönthetnek a cégek igazgatótanácsai.

Brian Freitas elemző a Financial Times érdeklődésére rámutatott: a részvénykibocsátást minden bizonnyal újra kell majd gondolnia az energetikai cég vezetésének, az indexről való lekerülés miatt ugyanis várhatóan kétszázmillió dollárnyi tőke áramlik majd ki a cégből. A bejelentés hatására az Adani Transmission részvényei 5 százalékot gyengültek.
A részvénykibocsátás 3–5 milliárd dollárnyi tőkebevonást célozna meg, köztük a csoport zászlóshajója, az Adani Enterprises számára.
A kibocsátás az MSCI bejelentését megelőzően minden bizonnyal jelentős befektetői érdeklődést váltott volna ki: az Adani Enterprises az első negyedévben 138 százalékos profitnövekedésről adott számot, a bevétel 26 százalékokkal nőtt, míg a teljes adósságállomány 6,5 százalékkal csökkent.
Gautam Adani és vállalatai vesszőfutása januárban kezdődött, amikor a Hindenburg shortos befektetői csoport csalással és tőzsdemanipulációval vádolta meg Ázsia egykoron leggazdagabb emberét. Azóta Adani cégei több mint 150 milliárd dollárt vesztettek értékükből, ennek négy hónap leforgása alatt is csak a töredékét tudták visszaszerezni.




