A 145 milliárd dolláros veszteséget összehozó Adani csoport mélyrepülése lehetséges, hogy elérte mélypontját – erre enged legalábbis következtetni a botrány kitörése óta látott első nagyobb volumenű megérkezése.

Gautam Adani
Fordulhat Gautam Adani szerencséje.
Fotó: AFP

A Hindenburg shortos befektetői csoport vádjai nyomán értékének több mint felét elvesztő konglomerátum botránya már a legfelsőbb bíróság előtt jár, a következmények enyhítésére pedig már egy méregdrága amerikai ügyvédi irodát és egy kríziskommunikációs vállalatot is felfogadott Gautam Adani cégcsoportja.

Ennek pedig, úgy tűnik, meg is lett az eredménye: egy amerikai befektetési csoport, a GQG Partners ugyanis 1,87 milliárd dollár értékben vásárolt be Adani négy vállalatának részvényeiből.

A befektetés ugyan az Adani-cégek bukásához mérten elhanyagolhatónak tekinthető, mégis kulcsfontosságú fordulatot jelez a vállalatcsoport történetében – ez az első jelentős befektetés ugyanis, amely a botrány bő egy hónapja történt kirobbanása óta a cégekhez érkezett. A helyzetet kicsit árnyalja, hogy a befektetés bejelentésének napján tette közzé a legfelsőbb bíróság, hogy hivatalosan is felkérte a tőzsdefelügyeletet annak felülvizsgálatára, hogy a csoport részvénytulajdonosi normái és a szabályozási keretei megfelelők-e. 

Rekordértékének felét sem tudta még visszaszerezni a kurzus, de az irány kedvező

A befektetés híre a vállalat zászlóshajójaként fémjelzett Adani Enterprises kurzusának is jót tett: a már két napja emelkedő árfolyam a bejelentésre közel 17 százalékot ugrott, háromheti rekordárat érve el ezzel.

Az Adani csoport pénzügyi igazgatója, Jugeshinder Singh szerint a részvényvásárlás tökéletes példázza „a vállalatcsoportba vetett szakadatlan nemzetközi bizalmat”.

A GQG Partners befektetői csoport vezetése kijelentette: a vállalatcsoportban rejlő hosszú távú növekedési potenciál jelentős, úgyhogy a kurzus feltámadása csak idő kérdése. Hozzátették: a befektetést alapos kutatómunka előzte meg részükről, és nem találták bizonyítékát a Hindenburg csoport vádjainak.

Az amerikai székhelyű, de az ausztrál piacon jegyzett GQG árfolyama a bejelentés hírére 2,3 százalékot esett.

Miről is szól India történetének egyik legnagyobb tőzsdei botránya?
Az Adani-botrány a Hindenburg csoport bejelentése nyomán robbant ki: a társaság elemzői szerint Adani céghálója 17 milliárd dollárt tüntetett el a különböző adóparadicsomokban alapított 38 fantomcégen keresztül, amelyek szálai saját családjához futnak vissza. Ezek a fedőcégek alkalmazottak, független címek, telefonszám és online jelenlét nélkül mozgattak dollármilliárdokat az Adani csoport céghálójában.