Az oroszországi leánybank triplázódó profitjának is köszönhetően erősen kezdte az évet a Raiffeisen Bank International, amely az elemzői várakozásokat meghaladó profitbővülés mellett megemelte idei eredményvárakozását is.

Fotó: AFP

Az osztrák bankcsoport adózott eredménye 49 százalékkal, 657 millió euróra hízott éves alapon. Az elemzők ennél lényegesen szűkebb, 528 milliós adózott nyereségre számítottak.

A nettó kamatbevételek 1,385 milliárd euróra ugrottak a tavalyi 986 millióról, a díj- és kamatbevételek pedig ezzel azonos mértékben, 41 százalékkal, 966 millió euróra emelkedtek. A működési költségek ennél kevésbé szálltak el, és 17 százalékkal nagyobb, 950 milliós terhet jelentettek a hitelezőknek. A kockázati költségek ezzel szemben némileg csökkentek, a 301 milliós elkönyvelt tétel zöme az oroszországi operációhoz kapcsolódik.

A legnagyobb oroszországi kitettséggel rendelkező európai pénzintézet szekere – a Deutsche Bankhoz hasonlóan – jól fut a helyi piacon, év elején ugyanis megtriplázta profitját az Ukrajna ellen háborút indító országban. Tette mindezt az oroszországi hitelezési volumene 24 százalékos visszaesése mellett. 

Az orosz leánybank a magas kamatkörnyezet és az erős rubel mellett 301 millió eurós nyereséget szállított a tavalyi 96 millióval szemben, ez egyben azt is jelenti, hogy a csoport teljes nyereségének 40 százaléka származott Oroszországból. 

Az Európai Központi Bank igyekszik nyomást gyakorolni az osztrák bankra, hogy hagyja el Oroszországot, a Raiffeisen pedig az ukrajnai invázió tavaly februári elindulása óta vizsgálja az oroszországi üzletág eladását vagy leválasztását, ám figyelmeztetett, hogy a megfelelő megoldás megtalálása időbe telhet.

A Raiffeisen Bank árfolyama 2022-től
 

Az első negyedévben helyi ügyfeleinek száma 13 százalékkal, 3,2 millióra apadt, oroszországi dolgozói állományát ugyanakkor 2,3 százalékkal, 9890 főre bővítette az európai nagybank.

A vezetőség 2023 egészére a korábban jelzettnél is magasabb, 17 százalékos sajáttőke-arányos megtérülést (ROE) vár, ami még az orosz és fehérorosz operáció nélkül is elérheti a 10 százalékot. A háború hatásai miatt felfüggesztett osztalékfizetésről továbbra sem döntött a társaság.

Az erős eredmény közzététele után 3,4 százalékkal ugrott meg a Raiffeisen részvényeinek árfolyama a bécsi tőzsdén. A háború kirobbanása óta azonban piaci értékének több mint felét elveszítette az osztrák nagybank.

Ukrajna nemzetközi háborús szponzornak nyilvánította az OTP-t

A Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) felvette az OTP Bankot a nemzetközi háborús szponzorok listájára. Ezt a döntést a bank vezetésének az oroszországi tevékenység folytatására vonatkozó álláspontja, valamint az úgynevezett donyecki és luhanszki „népköztársaság” tényleges elismerése indokolta.