Pénz- és tőkepiac

A forint nekiveselkedett, talán még túl korán – Fed után, EKB előtt

Igen fontos akadály hárult el a forint útjából a szerdai Fed-döntéssel és -kommentárokkal, amelyek visszanyomták a dollárt. A forint erősödött, a délutáni EKB-döntés, az amerikai GDP-adatok és a pénteki európai inflációs számok azonban még hátravannak – igaz, a legjelentősebb esemény a Fed-ülés volt az MNB keddi kamatvágása óta.

Izgága a forint jegybanki döntések környékén, ez a hét tele van velük, és a hét első fele nem sikerült jól az árfolyam szempontjából, a mi időnk szerint szerda este elhangzott amerikai bejelentések azonban a javára szolgáltak, és a forint át is vitte a 380-as szintet az euró ellenében, ezúttal az erősödés irányában. Ez a hét azonban még hosszú lesz.

Hungarian,Forint,Euro,Exchange,Rate:,Hungarian,Forint,And,Euro,Coins
Fotó: Shutterstock

Az árfolyam ingadozásának oka, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési sorozata gyengíti a forint hozamelőnyét, ahogy a nagy jegybankok kamatemelései is. A befektetők egy része ezért átrendezgeti devizapozícióit, főleg, ha meglepő jegybanki kommentárokat hall. 

Az MNB keddi kamatcsökkentése nem okozott meglepetést, ahogy az amerikai Federal Reserve szerda esti kamatemelése sem, a forint a két ülés közt mégis két és fél hetes mélypontra gyengült, a 385-ös szintet közelítve az euró ellenében. Csütörtök reggel azonban már a szint erősebb oldalán járt, mivel a befektetők úgy vélik, a szerdai lehetett a Fed utolsó kamatemelése. Ha így van, ez megerősíti azt az elméletet, 

hogy a dollár árfolyama gyengülő pályára kerül, az eladása pedig a hüvelykujjszabály szerint segíti a feltörekvő piaci devizákat, a forintot is.

Ha az árfolyamra gyakorolt hatás szempontjából sorba kell állítani a nagy jegybankok döntéseit és iránymutatását, a Fed messze fontosabb az EKB-nál, amely csütörtök délután teszi meg bejelentéseit. Ennek ellenére a forint további ingadozásai egyáltalán nem kizárhatók az ülés környékén, sőt, a szinte ezzel egyidejűleg nyilvánosságra kerülő, részletes amerikai GDP-adatok is okozhatnak további mozgást, aztán pedig a pénteki európai inflációs számok is.

Nem tétenkednek a devizapiacon a napokban, a forint fel-le kileng       Forrás: Stooq.com

A forint kamatelőnyének várható további csökkenése alapvetően kedvezőtlen a forint árfolyamának, a dollár visszavonulása pedig alapvetően kedvező. Hozzá kell tenni azonban, hogy eddig semmi meglepetés nem történt, egyszerűen csak életre keltek a devizapiacok a jegybankok produkálta adrenalininjekciók hatására. Ha nem rajzolódnak át alapvetően a kilátások: a Reuters néhány hete közzétett elemzői felmérésében egyéves távlatra 380-as forintárfolyam volt a konszenzus. A rövid távú kilengések azonban szabadon lebegő devizák esetében természetesek.

Az EKB kamatdöntése negyed 3-kor érkezik, Christine Lagarde elnök fél órával rá ad iránymutatást. Közben fél 3-kor kijönnek az amerikai inflációs adatok. A forint bármelyik irányban kilenghet, akár többször is irányt váltva, a Fed által megadott alaptónus azonban most inkább erősödést sejtet.

 

 

Fed EKB deviza iránymutatás forint árfolyam
Kapcsolódó cikkek