Már az őszi kamatdöntéseken tanakodnak az amerikai jegybankárok
Az egyre halmozódó dollár elleni fogadások is azt mutatják, hogy a piac immár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelési periódusának végére spekulál. Ennek az sem mond ellent, hogy a jegybankárok július 25–26-i ülésén lefutott meccsnek tekinthető a 25 bázispontos kamatemelés, s ezzel a 22 éves kamatcsúcs. Valójában a nyári összejövetel célja az őszi kamatdöntések előkészítése. Ami annál is izgalmasabb, mert a héten közzétett hűvös inflációs adatok is a további kamatemelések ellen szólnak.

A Fed a múlt hónapban stabilan tartotta irányadó szövetségi alapkamatát, az 5–5,25 százalékos sávban. Ez volt az első szünet 10 egymást követő kamatemelés után. A szünet ellenére további kamatemeléseket helyeztek kilátásba. A júliusi kamatemelést a kedvező inflációs adat ellenére is motiválhatja a vártnál erősebb gazdasági aktivitás és a feszes munkaerőpiac. Továbbá a jegybankárok biztosra akarnak menni az infláció elleni harcban.
Közel járunk, de még mindig van egy kis munkánk
– mondta Michael Barr, a Fed felügyeleti alelnöke.
Míg Lorie Logan, a dallasi Fed elnöke, idei szavazó jegybankár úgy fogalmazott:
továbbra is nagyon aggódom amiatt, hogy az infláció fenntartható módon és időben visszatér-e a kitűzött célhoz?
A kamatemelések az eszközárak csökkentésével és a hitelfelvétel költségeinek emelésével lassítják a gazdaságot a pénzügyi piacokon keresztül. A Fed tisztviselői most attól tartanak, hogy
ha júliusban a kamattartás mellett szavaznának, akkor piaci rali indulna,
ami megnehezítené az infláció csökkentését.
A Fed tavaly agresszíven emelte a kamatlábakat, majd év végén lassított a tempón. A tisztviselők egy része úgy véli, hogy a Fed kamatemelései még nem fejtették ki teljes hatásukat, ezért akár novemberig vagy decemberig is várnának annak eldöntésére, hogy szükséges-e további kamatemelés. Így
újabb kamatemelések hiányában is magas szinten ragadhat az irányadó ráta.
Ahogy Jerome Powell Fed-elnök fogalmazott:
mindannyian láttuk, hogy az infláció újra és újra tartósabb és erősebb, mint amire számítottunk, ám egy ponton ez megváltozhat, s készen kell állnunk a fordulatra, de addig is türelmesnek kell lennünk, hogy a folyamat kibontakozhasson.
Elemzők arra számítanak, hogy Powell semleges álláspontot képvisel majd a július 26-i sajtótájékoztatón. Az üzenet valószínűleg az lesz, hogy előrelépés történik, még akkor is, ha nem olyan gyorsan, mint ahogy sokan szeretnék.


