Több mint 9 százalékkal lőttek ki a román Hidroelectrica-részvények szerdán, a cég tőzsdei debütálásának napján, a kereskedés első órájában 113,6 euróra drágulva. Noha az új papír nagy próbatétel elé állítja az eddig meglehetősen apró forgalmat lebonyolító bukaresti börzét, úgy tűnik, a hirtelen felpörgő likviditás dacára jogosan bízott a tőzsdeüzemeltető a zökkenőmentes üzletmenetben.

BVB Bursa de Valori Bucuresti
A bukaresti Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

A román tőkepiacon méltán számítottak rengeteg új befektető megjelenésére, illetve arra, hogy a likviditás rekordszintre emelkedik, hiszen – a részvényenkénti 104 lejes kibocsátási árral számolva – az Európa-szerte 182 vízerőművel és néhány napenergiafarmmal is rendelkező Hidroelectrica vált egy csapásra messze a legnagyobb céggé a bukaresti parketten a maga 10,4 milliárd dolláros kapitalizációjával.

Az idei legnagyobb kaliberű európai tőzsdei bevezetés (IPO) során amúgy az amerikai Franklin Templeton érdekeltségébe tartozó román kárpótlási alap (Fondul Proprietatea) 8,1 milliárd lejért, azaz 1,8 milliárd dollárért adta el 17,3 százalékos pakettjét, amelynek egyötöde került lakossági befektetők kezébe.

Az eredetileg 20 százalékos részesedésű alapnál maradt néhány százaléknyi papírt szükség esetén az árfolyamstabilitás megőrzésére használhatják fel, amiben az Erste Group és a Citigroup segítségét is igénybe veszik. További óvatossági intézkedésként amúgy 15 percről egy órára növelték a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedés időtartamát is.
Az államnál maradt 80 százalék az előzetes megállapodásoknak megfelelően ugyanakkor a következő egy évben nem kerülhet tőzsdei forgalomba.

A rendes kereskedés a szokásos módon, helyi idő szerint 10 órakor kezdődött. A Hidroelectrica a H20-as tickerrel jelent meg, és a negyedik legnagyobb súllyal szerepel a romániai BET-indexben.

Adrian Tanase, a Bukaresti Értéktőzsde vezérigazgatója az ország eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetésétől a likviditás megugrását várja, és minden eddiginél magasabb forgalmat jósolt szerdára.

Az alapkezelők amúgy szintén emelkedő kurzust prognosztizáltak.

A lakossági túljegyzésre tekintettel arra számítok, hogy az első napon emelkedni fog az árfolyam, hacsak nem romlik el drasztikusan a piaci hangulat

– mondta Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő menedzsere a Bloombergnek.

Gyurcsik Attila, a Hidroelectricába már beszállt Accorde Alapkezelő vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy „érdemes lesz még többet vásárolni” a részvényekből, mivel vonzó az árazásuk.

Néhány európai tőzsde forgalma és a részvények összesített kapitalizációja

Az európai közüzemi szektorba tartozó tőzsdei villamosenergia-termelő cégek részvényei egyébként az utóbbi időben kiléptek korábbi unalmas osztalékrészvény-minőségükből, mivel a zöldátállásnak köszönhetően egyre inkább növekedési papírnak tekintik őket. Az energiabiztonság megteremtésébe és a környezetvédelmi fejlesztésekbe öntött hatalmas beruházások nyomán növekvő hozamra számíthatnak a részvényesek.

Az elmúlt öt évben például a portugál Energias de Portugal közüzemi vállalatból kivált EDP Renováveis majdnem megduplázta árfolyamát Lisszabonban, és a világ egyik legnagyobb megújuló energiával foglalkozó vállalatává vált. Az Európában, Észak-Amerikában és Brazíliában szél- és naperőműveket építő és üzemeltető cég ezután sem állítja le beruházásait, és 2027-ig 25 milliárd eurót fektet be, hogy 2030-ra 50 gigawatt beépített kapacitással rendelkezzen.

Ugyanezt a beépített kapacitást érné el az évtized végére a világ legnagyobb, tengeri szélfarmokat üzemeltető vállalata, a dán Orsted is. Jelenleg ugyan még csupán valamivel több mint 15 gigawatt beépített kapacitás áll a rendelkezésére, ám a cél érdekében 475 milliárd dán korona (64 milliárd euró) értékű beruházást terveznek a következő években.

A vállalat a fejlesztésekkel megduplázná 2022-es EBITDA-ját, miközben a korábbi 12 százalékról 14 százalékra nőhet befektetett tőkéje megtérülése (ROIC).

Az Orsted-részvények árfolyama a másfélszeresére nőtt az utóbbi öt évben.