BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszavágott Amerikának a forint, eleshet a 383-as eurókurzus is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Drágul a kőolaj, ereszkedik a földgáz jegyzése, gyengül az euró a dollárral szemben, és legfőképpen a forint már a 383-as eurókurzust ostromolja.

Kora délutánra a 383-as euró-forint és 349,2-es dollár-forint kurzusig erősödött a hazai valuta, miközben ellentétes impulzusok érik a nemzetközi piacok felől. A forint azután gyengült egészen 394 környékére az euró ellen, hogy kiderült, augusztus 1-jétől az Egyesült Államok korlátozásokat vezetett be a magyar útlevéllel rendelkezőkkel szemben. Ezt a veszteséget mostanra kiheverte.

Hungarian,Huf,20,000,Banknotes,On,Each,Other
Fotó: Shutterstock

Míg ugyanis a hét közepi nagy drágulás után a hollandiai gáztőzsdén szépen ereszkedik a szeptemberi határidős földgáz megawattóránkénti jegyzése, amely a csütörtöki 37,056 eurós záróáráról fél háromig 36,685 euróra csúszott vissza, addig nem ennyire megnyugtatók az olajpiacról érkező hírek.

Az amerikai WTI hordója 0,6 százalékkal, 83,3 dollárra drágult, míg az északi-tengeri Brent már a 87 dolláros szintet karcolgatja, utoljára 86,98 dollárig jutva.

Úgy tűnik tehát, eredményes az OPEC+ olajkartell kínálatszűkítő politikája, amelynek eredményeként egyébként júliusban napi 1,2 millió hordóval (bpd) 50,7 millió bpd-re csökkent a megvásárolható mennyiség, ami közel két éve a legalacsonyabb szint a globális piacokon – közölte pénteken a Nemzetközi Energiaügynökség.

A forintot még mindig a tegnapi, a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat hajthatja, bár az európai részvénypiacokon már növekvő óvatosság lett úrrá, ugyanis egyre többen valószínűsítik, hogy az amerikai központi bank, a Federal Reserve idei két utolsó kamatemelését sem ússzák meg a befektetők.

 

 

A bizonytalanságot jelzi, hogy az euró/dollár kereszt fél egy körül meredeken csökkenni kezdett, egészen az 1,0975-ös szint alá, ami általában rosszul jön a forintnak. Az esést az váltotta ki, hogy a termelői árak júliusban (havi összevetésben) a várt 0,2 helyett 0,3 százalékkal emelkedtek.

Ezzel kapcsolatban kissé nyugtalanító, hogy a finn Nordea Bank - Fxstreet online portálon megjelent - friss elemzése szerint az euró-dollár pár 1,07-ig gyengülhet 3 hónapos távon, mielőtt újra felpattanna. Az elemzők szerint ugyanis az amerikai gazdaság puha landolásába vetett bizalom elhalványulhat, és a magasabb kamatok hosszabb időn keresztül a piacokkal maradhatnak.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.