A G7-országok által bevezetett ársapka óta nem látott szintre emelkedtek az orosz állam olajexportból származó bevételei júliusban, elérve a 15,3 milliárd dolláros értéket – közölte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Az orosz olaj hordónkénti ára ráadásul túl is lépte a G7 ársapkájának 60 dolláros szintjét, ugyanis a tengeri szállítású orosz olaj súlyozott átlagára 64,41 dollár volt hordónként, 8,84 dollárral magasabb, mint júniusban.
Noha a 15,3 milliárd dolláros olaj- és olajtermék-bevétel csaknem 20 százalékkal magasabb volt a júniusinál, tavaly júliushoz képest több mint ötödével kevesebb pénz folyt be az orosz államkasszába.
Csökkent az orosz Ural olajfajta és a Brent közötti árkülönbség is, hordónként mintegy 4 dollárral. Ez az IEA szerint annak az eredménye, hogy az OPEC+ termeléscsökkentése után egyre nehezebb az Uralhoz hasonló tulajdonságú olajfajtákhoz hozzájutni, és a karbantartások lezárultával a finomítók támasztotta kereslet is megnőtt.

Ugyan az orosz kőolajexport mennyisége némiképp esett (napi mintegy 200 ezer hordóval, 4,6 millió hordóra), ezt az olajtermékek magasabb kivitele ellensúlyozta – olvasható a Bloomberg összefoglalójában. Az adatok szerint, bár mind a Kínába, mind az Indiába tartó szállítmányok csökkentek valamelyest, a tengeri szállítások 80 százalékát továbbra is ez a két ország szívta fel.
A teljes, nyers és feldolgozott olajat egyaránt magában foglaló mennyisége napi 7,3 millió hordót tett ki az IEA szerint, ami megegyezik a júniusi értékkel, igaz, ez legalább egy éve a legalacsonyabb érték.
A szervezet becslése szerint az orosz olajtermelés a múlt hónapban napi 9,4 millió hordó volt, 50 ezer hordóval elmaradva a júniusitól. Ez azt jelenti, hogy
Oroszország túlteljesítette februári vállalását, amely szerint a napi 9,949 millió hordós termelését napi 500 ezer hordóval csökkenti.
A termeléscsökkentés mellett Moszkva ígéretet tett az export napi 500 ezer hordós visszafogására is ebben a hónapban, amit szeptemberben már csak 300 ezer hordós csökkentés követ.