Hullámvasútra került az olajpiac. Múlt héten még 90 dollár alatt kereste az irányt a WTI bencmark, azt követően, hogy a szaúdi kínálatszűkítő sokk, amire még az oroszok is rátettek egy lapáttal, egy héttel korábban 90 dollár fölé lőtte a kurzust. Pár napig úgy tűnt, hogy a napi 1,3 millió hordós szűkítést ellensúlyozzák a szezonális finomítói karbantartások, melyek napi 2 millió hordóval csökkentik a kőolajkeresletet szeptemberben és októberben. Igaz, egy hete fél szemmel a tengerentúli inflációs adatokat is figyelték a kereskedők. Nos, az amerikai infláció megugrásában kulcsszerepet játszottak a benzinárak, melyek augusztusban megközelítették a lélektani 4 dolláros gallononkénti szintet. Így ezt a hetet már ismét 90 dollár felett nyitotta az olajár.

Mindkét nagy benchmark, az északi-tengeri Brent és az amerikai WTI is tavaly november óta nem látott szintekre emelkedett. Az olajár felfelé tartó trendjét
a világ vezető nyersolajimportőre, Kína pozitív keresleti kilátásai
is támogatják, amit tovább erősítenek Peking gazdasági ösztönző intézkedései. Ezért fókuszba kerültek a kínai makroadatok, emellett most fokozott figyelem irányul az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatpolitikájára is. Annál is inkább, mert a várakozások szerinti kamattartás egyik vesztese a dollár lehet, s az amerikai deviza gyengülése azonnali árfelhajtó hatást gyakorol a dollárelszámolású árupiacokon. Míg az ukrajnai háború és az Oroszország elleni szankciók hatásával szinte konstans tényezőként számol az olajpiac.
Elemzők napi 2 millió hordós olajhiányt jeleznek a negyedik negyedévre. Emiatt úgy vélik, hogy
az olajár valószínűleg a hordónkénti 90 dolláros szint felett stabilizálódik.
A globális olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzések napi 2,1 millió hordós bővüléssel számolnak, ami rövid távon emelkedő olajárakat jelez.
A kulcsszereplőnek számító amerikai olajkereslet most kielégíthetetlennek tűnik. A napi fogyasztás a nyár derekán 20,7 millió hordóra nőtt, ami ötéves szezonális csúcsot döntött. Csak az amerikai sofőrök napi 9,28 millió hordó benzint égettek el a nyári hónapokban. Így hiába emelkedett az amerikai olajtermelés napi 12,8 millió hordóra,
az Egyesült Államok importolajéhsége nem enyhült.

A WTI technikai képe is felfelé mutat. A jelenlegi árszint mind a 200 napos, mind az 50 napos mozgóátlagot meghaladja, ennek ellenére sem jeleznek túlvett állapotot a technikai indikátorok. Erősebb ellenállási szint csak 93–94 dollár között húzódik. Azaz rövid távon még ezeken a 90 dollár feletti szinteken is van tere az olajár emelkedésének.