BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A forintra is hatással lenne, ha eltávolítanák a lengyel jegybank elnökét

Továbbra sem világos, hogy Donald Tusk koalíciója egyáltalán bíróság elé állíthatja Adam Glapinskit, vagy leválthatja a posztjáról. Ha ez megtörténne, egy héja kerülne a helyére, ami magasabb kamatlábakat eredményezhetne.

A héten újabb fordulatokat vett a vita arról, hogy a lengyel jegybank vezetője, Adam Glapinski az állami törvényszék elé kerülhet-e, és eltávolítható-e a posztjáról. Glapinskit azzal vádolta meg a győzelmet arató ellenzéki koalíció, hogy az októberi választás előtt indokolatlanul csökkentette az irányadó kamatot, hogy segítse a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kormánypártot.

Polish Central Bank set to get new President
Fotó: Jaap Arriens

A különleges törvényszék a rendszerváltás óta mindössze két ítéletet hozott, és az eljárás hónapokig is eltarthat. Ha pedig Glapinskit felfüggesztik, Marta Kightley kormányzóhelyettes venné át a helyét. Donald Tusk a héten kijelentette, hogy a lengyel központi bank elnöke az alkotmánnyal és a jog elveivel ellentétes módon látta el feladatait.  

Glapinski szerint az eljárás veszélyeztetné a központi bank függetlenségét és megszegné az uniós szerződéseket. A varsói jegybank szóvivője az ügy kapcsán kijelentette, hogy a döntéshozók mindig a törvényeknek megfelelően jártak el, és hogy a Glapinski leváltására irányuló lépések a lengyel eszközök értékeltségére is kedvezőtlenül hathatnak.

Az Európai központi Bank (EKB) vezetője, Christine Lagarde is megszólalt a héten: szerinte a kormányzót az uniós jogszabályok védik. Továbbra sem világos, hogy Tusk koalíciója egyáltalán bíróság elé állíthatja-e Glapinskit, vagy leválthatja-e a posztjáról. Ha ez megtörténne, egy héja kerülne a helyére, ami magasabb kamatlábakat eredményezhetne. 

A magas kamatlábak erősebb zlotyt jelenthetnek, ami a forintra is kedvező hatással lenne. Az intézkedés ugyan lassabb gazdasági növekedést eredményezhetne, de növelné annak esélyét, hogy az infláció 2025 előtt visszatérjen a célértékhez. A Capital Economics elemző szerint a jegybank, úgy tűnik, az enyhítési ciklust egy ideig szüneteltetni fogja, függetlenül attól, hogy ki vezeti az intézményt.

A piac tavaszra várja az EKB első kamatvágását, ez jól jönne a forintnak is

A piacok szerint az EKB lehet a globális színtér első nagy központi bankja, amely kamatot vág, a döntéshozók azonban a múlt hibáiból okulva valószínűleg nem fogják elkapkodni az irányváltást, akármilyen drasztikus makrogazdasági fordulat rajzolódik is ki a szemük előtt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.