BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar lakásbiztosításokat is átformálja a klímaváltozás

A legtöbb kárt a nyári viharok okozták az Allianz adatai szerint tavaly a lakásokban. Az időjáráshoz köthető káresetek darabszáma már a csőtöréseket is felülmúlja.

Az idei év elején is elkészítette az előző évre vonatkozó kárstatisztikáit az Allianz Hungária biztosító, melyből kiderült, hogy tavaly a társaság mintegy 15 százalékkal több, lakóingatlanhoz köthető káresetet regisztrált, mint egy évvel korábban. A szerdán nyilvánosságra hozott közlemény szerint ennek egyik fő okát az egyre szélsőségesebbé váló időjárásban kell keresni, ugyanis különösen a viharkárok gyakorisága nőtt meg.

Az Allianz adatai szerint a kárbejelentések 30 százalékával még mindig a csőtörés a leggyakoribb károk, ám a második helyen, 16 százalékkal már a viharkárok szerepelnek, ráadásul 

ha az összes, viharos időjárással összefüggő esetet nézzük (tehát a viharkárok mellett gyakorisági sorrendben a beázást, a villámcsapás indukciós hatását, a jégverést, a felhőszakadást, a hónyomást, a villámcsapást, a tetőbeázást), akkor már az időjárásfüggő károk állnak az élen 38 százalékos részaránnyal.

viharkar-10-aj
Fotó: Ádám János / Magyarország

A kárkifizetések terén ugyancsak a viharhoz köthető esetek 38 százalékos aránya áll szemben a csőtöréses kifizetések 30 százalékos arányával. A viharhoz köthető káresetek száma 2023-ban 50 százalékkal haladta meg az egy évvel és 60 százalékkal a két évvel korábbit, míg a kifizetések terén a növekedés 65, illetve 75 százalékkal nőtt ugyanezen időszakban.

A közlemény felidézi az Allianz Hungária lakásbiztosítási szokásokat vizsgáló kutatását is, mely szerint a legtöbben (78,3 százalék)  vízkároktól tartanak, amit a tűz követ, melytől a megkérdezettek 67,6 százaléka fél, de már a természeti károktól tartók 62,9 százalékos aránya is felfért a dobogóra. 

Tavaly megtriplázódott a felhőszakadás kártípus darabszáma, míg duplázódott a beázás és a tetőbeázás darabszáma is 2022-höz képest. Az idegen tárgyak rádőlése kártípus darabszáma duplájára nőtt, ám kárkifizetésben megötszöröződött.

A közleményből az is kiderül, hogy 

augusztusban történt a legtöbb káreset, amikor 60 százalékkal volt nagyobb a károk száma a havi átlagnál. 2022-höz képest pedig július és augusztus hónapokban 75 százalékos volt a bővülés. A legnyugodtabb hónap pedig április volt, amikor a havi átlagnál 35 százalékkal kevesebb esetről érkezett bejelentés.

Ugyanakkor azt is írják, hogy már az év elején, január s április között is duplázódott a viharokhoz köthető káresetek száma, a korábbi években tapasztalt havi 1700 helyett havi 3400 bejelentés érkezett. Májusban pedig az esőzések okoztak sok kárt, majd júniustól ismét a viharos időjárás miatt hívták a biztosítót az ügyfelek.

„Júliusban kirívó esetnek számított például a nagyecsedi jégverés, ahol minden épületet megrongáltak a teniszlabda nagyságú jégdarabok, augusztusban pedig több mint 9000 kárbejelentés érkezett hozzánk a viharokkal kapcsolatban, ami milliárdos nagyságrendű kárkifizetést eredményezett. A viszonylag nyugodtnak mondható őszi időszak után az év utolsó hónapjában a rég nem látott havazás okozta a hónyomáskárok előző évekhez képest tapasztalt jelentős emelkedését” – mondta Borbély Krisztián, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatóságának vezetője.

A tűzesetek viszonylag ritkák, az összes bejelentés 1 százalékát teszik ki, ám a lángok által okozott károk miatti kifizetések az összes kifizetés 13 százalékára rúgnak. Az átlagos kártérítési összeg a tűz esetében meghaladja az egymillió forintot is.

A lakástüzek leggyakrabban a karácsonyi és szilveszteri időszakban gyulladnak ki, de a téli hónapokban egyébként is magasabb a lángok okozta káresetek száma, a fűtési szezon hatására. A tűzesetek leggyakrabban decemberben, majd januárban következnek be, de november és február is kiemelt hónap. Az összes lakástűz 40 százaléka ezekben a hónapokban történik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.