BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új történelmi csúcson nyithatnak az Nvidia-részvények

Az Nvidia-őrület hatására a Nasdaq index közel 2 százalékos plusszal indíthat.

A gyorsjelentés előtti napokban még nyomás alatt voltak az Nvidia-részvények, a vártnál jobban sikerült negyedik negyedév után viszont új történelmi csúcson nyithatnak a papírok. 

Minsk,,Belarus,,2018.,Nvidia,Geforce,Graphic,Chip,Close,Up
Fotó: Shutterstock

Az eddigi rekord 747 dollár volt, csütörtökön a hivatalos nyitás előtti kereskedésben 14 százalékos pluszba húzták a részvényeket, s ha az optimizmus délutánra is kitart, akkor 768 dolláron indulhat a kereskedés fél négykor New Yorkban. Az Nvidia-sztorival kapcsolatban talán már nem is az eredmény a lényeg, hanem a prognózis, a csipgyártó társaság menedzsmentje arra számít, hogy a folyó negyedév háromszor akkora bevételt termel, mint 2023 azonos időszaka.

 

Az Nvidia-őrület hatására a Nasdaq index közel 2 százalékos plusszal indíthat.

A mesterséges intelligencia fellendüléséből várhatóan más cégek is kiemelkedő profittal részesülhetnek. Az Nvidia elképesztő profitszámai láttán a rivális cégek részvényeire is rárobbantak a befektetők a premarketen: száguld az Advanced Micro Devices, a Super Micro Computer és az Arm Holdings kurzusa is.

A tét meglehetősen nagy volt: ha az Nvidia netán a várt alatti eredményekről számolt volna be, az erős eladási hullámot indított volna el, amely az egész tőzsde tech részvényeit meggyötörhette volna. Mint kiderült, alaptalanok voltak a félelmek.

Forrás: CNBC

Elemzői vélemények

Daniel Ives, a Wedbush elemzője szerint az eredmények azt mutatják, hogy "a mesterséges intelligencia forradalma még csak most kezdődik, és nem érte el a csúcspontját". Az Nvidia bevétele 22,1 milliárd dollár volt a legutóbbi negyedévben. A nettó nyereség 12,29 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 1,41 milliárd dollárral.

A cég szerint egyelőre fennmaradhat a 76 százalékos bruttó marzs. Az Erste csütörtöki értékelée szerint egyebek mellett az a lényeg, hogy – amiről a vezérigazgató is beszélt – hogy az AI olyan új applikációkra ad lehetőséget a jövőben, amire most még nincs lehetőség. Az MI utazás a felhőszolgáltatókkal és az internetes értékesítéssel foglakozó cégekkel kezdődött, de most már minden iparág (például az autóipar, pénzügyi szolgáltatások, telekommunikáció vagy éppen a média és szórakoztatási ipar) a célkeresztben van. Mindenesetre ezek az adatközpontokba való egységek már nem csak grafikus processzorok, hanem 35.000 darabból álló komplett kártyák, s például a Hopper GPU 30.000 dollárba (itthon 14 millió forint) kerül. Különben lehet komplett Nvidia GPU egységeket 60-120 millió forintért is vásárolni. Ezek a prémium árak egy darabig még valószínűleg fennmaradnak, de előbb-utóbb versenytársakkal kell szembenéznie a cégnek. Igaz, egy dinamikusan bővülő piacon. 

Mindenesetre a cég az idei és az elkövetkező évekre is stabil keresletet és jó eredményt vár.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.