BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Hungarian,Forint,20000,Huf,Banknote.,Hungary,Money,Note,Currency.,3d

Egyre közelebb a 400-as euró, kíméletlenül rángatják a forintot

A hazai deviza nehezen viseli az Európai Unió Bíróságának bírságát, melyet hazánk a kormány menekültpolitikája miatt kapott. A forint a dollárral szemben is gyengélkedik.

Kirántotta a forint lába alól a talajt az Európai Unió Bíróságának döntése, mellyel a testület 200 millió euróra (közel 80 milliárd forintra) büntette Magyarországot a kormány menekültpolitikája miatt. A bíróság továbbá kötelezi Magyarországot arra is, hogy a késedelem minden egyes napjára egymillió eurót is fizessen amiatt, hogy nem teljesítette a bíróság közel négy évvel ezelőtti ítéletét.

Hungarian,Forint,20000,Huf,Banknote.,Hungary,Money,Note,Currency.,3d
Szakad a 400-as euróárfolyam felé a forint / Fotó: Shutterstock

Az Európai Unió Bírósága 2020 decemberében állapította meg, hogy Magyarország nem tartotta tiszteletben az uniós jog szabályait, a többi között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére vonatkozó eljárások területén. Gulyás Gergely szerint az ítélet teljesen szembemegy az uniós joggal, és hozzátette, hogy tanulmányozzák a döntést, és a politikus szerint már most kiderült, hogy összeegyeztethetetlen az alkotmányos renddel. 

Kapitulált a forint

A bírság megjelenését, majd a kormány kommentárját látva a forint kapitulált: 

  • az euróval szemben 0,44 százalékkal 396,72-ig szakadt a jegyzés, 
  • a dollárkereszt pedig 0,65 százalékkal, 367,81-ig esett. 

A forint a mai szakadásával háromhavi mélypontra esett, legutóbb március második felében volt ilyen gyenge a hazai deviza a közös európai pénzzel szemben.

A forint dollárral szembeni esése ugyan részben okolható a bíróság döntésével, de magyarázható a Fed tegnapi kamatdöntésével is: Powell beszéde óta a dollárindex 0,25 százalékkal erősödött, mivel a befektetők a korábbi két, akár három idei vágásról szóló várakozásaikkal szemben már csak egy-két kamatvágást áraznak az idénre, ez a forgatókönyv pedig középtávon még támaszt nyújt a zöldhasúnak.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.